A NAÜ vezetője kijelentette, eddig semmi bizonyítékát sem találták annak, hogy Irán atomfegyvert akarna előállítani.

“A NAÜ teljes mértékben felügyeli Irán atomprogramját.”

“A jelentés szerint, minden iráni nukleáris tevékenység, beleértve a fűtőanyagokat és az urándúsítást, már a NAÜ hivatalának felügyelete alatt áll, és nem juthatnak fegyverelőállító üzembe, ez teljesen békés, “mondta Soltanieh november 23-án.

Ennek ellenére Obama újabb szankciókat akar bevezetni Irán ellen, melyeket már be is jelentettek, és elsősorban az iráni hajózást érinti. Erre Ahmadinedzsad elnök kijelentette, egy fikarsznyit sem engednek jogaikból. Ezeket a jogokat, miszerint joguk van atomtechnológiához, valamit a fűtőanyag előállításhoz, éppen a NAÜ jelentette ki kedden.

A világ politikusai szerint nagyon szerencsétlen bejelentés volt ez az USA elnökének részéről, mert ezzel elvághatja az egy hét múlva újrakezdődő tárgyalásokat. Az USA pénzügyminisztériuma tiltólistára helyezett 10 céget, amelyek szerintük segítik az iráni atomprogramot. Ezek malajziai, és iráni hajózási cégek.

Ugyanekkor Putyin ezt a kijelentést tette a híres Larry King interjúban: “Nincs alap gyanusítani Iránt, hogy nukleáris fegyver birtoklására törekedne. Iránnak joga van a nukleáris program megvalósítására a nemzetközi szervezetek ellenőrzése mellett”- jelentette ki az orosz kormányfő.

Ezek után minden amerikai szankció és fellépés kimagyarázhatatlanul Izrael-érdekű provokáció a perzsa állam ellen. Az USA-nak már eddig is hihetetlen összegekbe kerültek az iráni állam megbuktatásának kísérletei, mindhiába. Mivel Iránt a Szaddam vezette iraki hadsereg teljes USA támogatással és pénzeléssel, (mellette 42 állam pénzelte Irakot) sem volt képes letörni, a lassabb körülbástyázás, és belső bomlasztás taktikájával próbálkozik a cionista hatalom. A probléma az, hogy Iránt Kína és Oroszország pártolja, valamint egyre több térségi ország is, például Sziria vagy Törökország. Az arab államok számtalan vezetője ellensége Iránnak, legfőképpen azért, mert félnek tőle, a lakosság ezekben az országokban mérhetetlen szimpátiával van Irán felé. Ez a politikai megosztó tényező bármikor fordíthat az arab államok USA barátságán, akár puccs, forradalom, vagy leszavazás formájában. Ezzel egyre inkább tisztában vannak a cionisták okosai, ezért próbálnak minden lehetséges módot kihasználni Irán ellen. A közvélemény támogatása viszont muszáj, ezért próbálják a már szakállas, elcsépelt, tömegpusztító fegyverek meséjét erőltetni. A keddi nyilatkozatok tükrében ezek már-már a vicc kategória határait súrolják.

Irán stratégiai partnerei, mint Venezuela is, egyre több országot ösztönöznek az új blokkhoz történő csatlakozásra, a legújabb jelentkező Malajzia. Megfelelő, kölcsönösen előnyös lehetőségek kitárgyalása után, ez a blokk egy rendkívül erős új taggal gyarapodna.

Irán tehát a világ politikai alakulásának egyik sarokpontja, mert kiélezi a véleményeket, és rákényszeríti az államokat a fehér vagy fekete véleménynyilvánításra. Ez pedig némi tisztulást eredményez a cionisták által teljes zűrzavarrá és káosszá tett politikai világban. Ennél rosszabbat a világzsidóság számára most senki sem tehet, mint hogy rendet kényszerít ki, ezért most Irán az első számú közellenség.

Gyártó István

Mivel a múltban, főleg emberi jogvédelemmel foglalkozó szervezetek, már több esetben is feljelentéssel éltek izraeli politikai és katonai vezetők ellen, ez utóbbiak kénytelenek voltak eltekinteni Nagy-Britannia meglátogatásától, még a London és Tel-Aviv által október végére tervezett „stratégia tárgyalások” keretében is. Az Egyesült Királyság kormánya tehát hajlandó megtagadni a saját elveit és megváltoztatni a törvényeit, teljesen nyilvánvaló módon a „nem létező” lobbi nyomására, amikor egy új törvénytervezetet terjeszt a parlament elé, jelentősen korlátozva bíróságai kompetenciáját, hogy kielégítse egy idegen állam óhaját, és így mentesítse a letartóztatás kockázatától ez utóbbi háborús bűnökkel vádolt állampolgárait. Mindez azután, hogy alig néhány hónappal korábban a Moszad izraeli kémszervezet durván megsértette a szigetország szuverenitását, hamis brit útleveleket használva egy palesztin vezető Dubaiban végrehajtott meggyilkolásához.
Gordon Brown munkáspárti kormányfő már korábban ígéretet tett az ominózus törvényi rendelkezés megváltoztatására, de a kormányváltás miatt erre nem került sor. Most a konzervatívokra hárul a cselekvés ódiuma, mindenképpen széles körű tiltakozási hullámokat gerjesztve egy olyan „igazságszolgáltatás” devianciája ellen, amely az érdekek és a barátság függvényében váltogatja a törvényeit (már száznál több parlamenti képviselő írta alá a jelenlegi „egyetemes joghatály” fenntartását követelő levelet). Ez a barátság adott esetben az Izraeli-Brit Baráti Társaság kötelékében manifesztálódik, amelynek David Cameron miniszterelnök, William Hague és más miniszterek is tagjai.
Cameron számára ez bizonyára nem okoz különösebb gondot, miután választási győzelme után a szigetországi zsidók csúcsszerve (BDBJ) arra noszogatta, hogy ezentúl vállalja fel gyakrabban zsidó mivoltát. A kampányban meg is kérdezték tőle, hogy vajon a származása nem befolyásolja-e majd a közel-keleti események objektív értékelésében, ő azonban cáfolta az inszinuációt, ugyanakkor büszkeségének adva hangot amiatt, hogy távoli felmenői között tudhatja Elia Levita középkori jiddis nyelvű írót. (Nyilván a brit zsidók lehető legkiegyensúlyozottabb politikai érdekérvényesítése érdekében legutóbb a munkáspárt élére is egyik hitsorsosuk került, Edward Samuel Miliband személyében, akinek – biztos, ami biztos – a saját fivérével, Daviddel kellett megmérkőznie az árnyékkabinet vezető posztjáért.)
Emlékeztetünk rá, hogy Belgium is kénytelen volt megváltoztatni az ugyanilyen típusú törvényeit, amikor palesztinok belga bíróság elé próbálták citálni Ariel Saront a Szabra és Satila palesztin menekülttáborokban izraeli segédlettel elkövetett vérfürdőért, majd utóbb Spanyolország is erre kényszerült, így akarván elkerülni, hogy az ország bíróságai előtt indítsanak pereket a gázai bantusztán ellen végrehajtott izraeli terrorbombázások miatt. Izrael tehát a földrész kormányait sakkban tartó lobbijai révén megfosztja Európát köztársasági és emberi jogi értékeitől, miközben továbbra is provokálja vagy megtámadja a szomszéd országokat, kisajátítja a palesztinok földjeit, az etnikai tisztogatás és az apartheid politikáját folytatja saját határain belül és a megszállt területeken, zavartalanul fejleszti katonai atompotenciálját, megsérti a nemzetközi törvényeket, mindezt büntetlenségének tudatában teszi, és ráadásul ahhoz is van képe, hogy erkölcsprédikációkat tartson a többi nemzetnek.
„Izrael fütyül a világra!” – Yisroel Dovid Weiss New York-i rabbi, a cionizmusellenes ortodox zsidók Neturei Karta nevű nemzetközi szervezetének szóvivője imigyen summázza a helyzetet: „A cionizmus csápjai olyanok, hogy a nyugati országok a lakájai. A politikusokat nyomás alá vetik, vagy különböző rágalmakkal fenyegetik, ha nem eléggé lojálisak Izraellel szemben. Zsidó szervezeteket hoztak létre, amelyek ellenőrizni akarják a népeket, a nemzeteket és a többi vallást. Megpróbálják diktálni, hogy mit kell vagy mit nem kell mondani és hinni, és azzal töltik az idejüket, hogy megalázzanak és bocsánatot, valamint pénzbeli jóvátételeket követeljenek.”
Jól látható tehát, hogy az efféle törvények életbe léptetését igazoló „humanitárius” ürügyeket konkrét esetben könnyedén alárendelik politikai, stratégiai és egyéb okoknak, amelyek utóbb ugyanezen törvények eltörlését igazolják, egyértelművé téve, hogy valójában a gyönge országok féken tartására és bizonyos lobbi-érdekekkel szembeni ellenállásuk megtörésére találták ki őket, az „emberi jogokat” mint Damoklész kardját használva zsaroló eszközként, ha viszont egy „baráti” ország kerül miattuk kellemetlen helyzetbe, akkor egyszerűen túllépnek rajtuk. Következésképpen a különböző nemzetközi büntetőbíróságok sem értékelhetők másként, csak fügefalevélként az Egyesült Államok által uralt Nyugat kolonialista-expanzionista apparátusán.
Egyébként a napokban XVI. Benedek pápa ismét kihúzta a gyufát az „illetékes helyen”, miután kiderült, hogy véleménye szerint elődje, XII. Pius „több zsidót mentett meg a náci időszakban, mint bárki más”. Az európai zsidóság legbefolyásosabb intézménye, a párizsi székhelyű CRIF november 21-én reagált, egyebek mellett azt állítva, hogy „a pápa véleményét nem osztja a korszak egyetlen komoly történésze sem”. A szervezet elnöke, Richard Pasquier által aláírt közlemény sajnálkozásának ad hangot amiatt, hogy a pápa nem vette magának a fáradságot a témába vágó történelmi munkák áttanulmányozására, pedig a történelem azt mondja, hogy „XII. Pius sohasem kelt nyíltan a zsidók védelmére a második világháború alatt”, és ami a legsúlyosabb, „még a háború után sem tett említést egyetlen alkalommal sem a holokausztról”. Meyer Habib, a CRIF alelnöke a vatikáni archívumok megnyitására szólította fel a pápát, arra emlékeztetve, hogy „ez egy érzékeny és fájdalmas téma számunkra.”
XVI. Benedek inkriminált szavai abban az interjúkötetben láttak napvilágot, amely a napokban jelent meg A világ fényessége címmel. Egyesek szemét azonban láthatóan irritálja a fény. „Ez ország fiai pedig kivettetnek a külső sötétségre; holott lészen sírás és fogaknak csikorgatása” (Mt 8,12). Sapenti sat…

MD 2010. XI. 30.

Mint tudjuk, az úgynevezett “átlag” meglehetősen csaló dolog. Mert ugye, ha két hét átlagában azt vesszük hogy egy héten át magas volt a vérnyomás, egy héten át pedig alacsony, az nem azt jelenti, hogy e két érték kiegyenlíti egymást, vagyis két hét átlagában rendben volt az egészség. Tehát ez csak önámítás, illetve megtévesztés. A több százezres nyugdíjat, vagy fizetést plusz egyéb juttatásokat összevonni, a csupán az elhalálozáshoz, ellehetetlenüléshez elégséges nyugdíjjal és fizetéssel ritka nagy aljasság.

A helyes kórkép megállapításához ismerni kell azt a minimális költséget amiből manapság biztonsággal meg lehet élni. Vagyis az a havi összeg, amiből a normális életfenntartást (EGÉSZSÉGES alapvető és szükséges élelmiszereket, megfelelő ruházatot, a közüzemi számlákat, az utazást, az egészségügyi ellátást, oktatást és művelődést stb.), és valamennyi (legalább pár 10 ezer forintnyi) megtakarítást finanszírozni lehet. Ezt kellene, a létfenntartási minimumnak tekinteni a minimálbér, vagy nyugdíj számításában. Ezt az összeget pedig nem szabadna semmilyen adóval sem sújtani.

Vagyis a létminimum összegét a fogyasztói kosárnak megfelelő összegnek kell jelentenie. És e létminimumnak egyeznie kell minden minimálbér, nyugdíj, gyes, ápolási díj stb. összegével, de legalábbis ennél kevesebb nem lehet! És minden számításban ezzel az évente megállapított alapösszeggel kellene kalkulálni. A fizetés- és nyugdíjemelés összegét, adóját pedig nem egy hamis “átlag”-ra vetített százalékban meghatározni. Vagyis, ha emelnek akkor egy havi fix forintban kifejezett összeget és nem százalékot kell meghatározni. Annak akinek, amúgy is elég magas a nyugdíja nem szabad még többet emelni, mint annak akinek már amúgy is kevés. Hisz az árak a piacon, a boltokban sem a a fizetések, vagy nyugdíj százalékához igazodnak. A tej, kenyér stb. mindenkinek ugyanannyiba kerül, nem pedig a fizetése arányos százalékába!

Azonban amíg olyan emberek kalkulálnak létminimumokat, akik soha életükben nem próbáltak ilyen megalázó összegből, nemhogy ennek töredékéből élni, addig ez a probléma csak a százalékok hazugsága marad.

És akkor még nem is beszéltünk a váratlan nagy kiadásokról, tragédiákról, melyre még az előrelátó megtakarítás sem elegendő (már ha egyáltalán telik rá). Ilyenkor pedig jön a kölcsön, mely manapság a bankok-uzsorások (a kettő közt nem igen van különbség) képében az ELSŐ SZÁMÚ KÖZELLENSÉG, és a KORMÁNY ÁLTAL TÁMOGATOTT KIFOSZTÓ, GYILKOS GÉPEZET.

Amiért mégis ragaszkodnak a százalékok hazugságához, ehhez a szemfényvesztéshez, annak oka és célja, azon rétegek végleges eltüntetése, mely a hatalom számára költséges és felesleges.

Mely társadalmi rétegből már nem lehet többet kisajtolni, mely ellátásra szorul, s melynek papíron még vannak jogai. Íme a Novus Ordo Seclorum egyik módszere a sok millió közül!

Fehér Farkas – Szabad Riport Tudósító Iroda

Ez a hír, és hogy Kína és Oroszország nem akar dollárt használni, jóval nagyobb jelentőségű, mint ahogy a sajtó hírt ad róla. Valójában minden fontosabb, vagy értelmesebb gazdasági szakember tudja, és mélyen kussol róla, hogy ne törjön ki a pánik. Amennyiben a kínai és az orosz gazdasági szakembereknek sikerül megoldani a közvetlen átváltás problémáit, valószínű, hogy sok ország csatlakozik ehhez a rendszerhez. Ez a dollárnak nem a gyengülését, hanem egyszerű kivégzését jelenti.

Már csak egy lépés, hogy Oroszország és Kína megszabaduljon dollárkészleteitől, amely miatt a dollár minden értékét el fogja veszíteni. Ez bármikor megtörténhet. Nem vesztené el minden értékét, ha csak a reális gazdasági-pénzügyi folyamatokat nézzük (akkor csak kb. 30-40%-ot esne az értéke), de a kialakuló pánikot nem lehet majd megfékezni, és a dollár semmivé válik (esélyes a hiperinfláció).

Az események tükrében ez bármikor bekövetkezhet. Holnap is. És akkor nincs amerikai gazdaság, amerikai vagyon, bankvilág, multicégek, sem semmi más. Euró sincs, hiszen az az európai gazdaságon keresztül a dollárhoz kötött. Államadósságok sincsenek, tehát például rendkívül eladósodott hazánk tulajdonképpen kap egy ezermilliárd dollárnak (tavalyi értéken) megfelelő tőkeinjekciót az oroszoktól és a kínaiaktól (hiszen megsemmisül nagyjából ekkora adósságunk, amely az állami szektort, a vállalati szektort és a lakosságot is egyaránt, szétosztva terheli).

Nem véletlen, hogy a koreai háborúval annyira kiélezni próbálják a helyzetet a cionisták, hiszen szó szerint a teljes összeomlás, megsemmisülés fenyegeti őket.
Tamási Attila

Kína és Oroszország nem használja többé a dollárt

A bankok már megkezdték kidolgozni a két valuta egymás közötti átváltásának legfontosabb részleteit. Nemsokára már a piacon, és a bankokban így fogják váltani a valutákat. Mivel a dollár nagyon instabil lett, muszáj volt egy lépést tenni a biztonságosabb pénzvilág felé.

“Ez egy nagy lépés a konszolidáltabb, és biztonságosabb bankvilág felé”

Megállapodások születtek a légi közlekedésről, a vasútépítésekről, vámügyekről, a szellemi tulajdonokról, és a kultúrák védelméről.

További egyeztetések kezdődtek a Kínába szánt gáz, és energia árairól. Kína kedvezményeket szeretne, Oroszország viszont azt, hogy Kína is teljes árat fizessen, mint Európa. A két ország közötti megállapodások alapjait a két miniszterelnök letette, a részletek letárgyalása az ágazatok vezetőire vár. A tárgyalások befejezésére a jövő év közepére számítanak.

Továbbá katonai együttműködésről állapodtak meg, és kifejezték, hogy sosem volt még országaik között ilyen jó és erős a viszony.

Wen kijelentette, hogy továbbra is elősegíti Moszkva törekvéseit, mind a földrajzi, mind a gazdasági érdekköreit felhasználja, hogy Moszkvát segítve, közösen tovább munkálkodjanak egy “ésszerű, és méltányos új rend kialakításán”.

A kínai miniszerelnök kijelentette továbbá azt is, hogy nem kívánja a dollár bukását, de intézkedésekkel meg kell védeni a saját valutáikat a kockázatos dollártól.

Ezzel újabb hatalmas csapás érte az USA bankvilágot és a nemzetközi zsidóságot.
Gyártó István

Magyar Rezervátum 1997 (teljes írás)

A hamu tüzesedni kezd az elfojtott parázsban, a vulkán kráteréből kitörni készül a lávazuhatag, amely egykor elpusztította Pompejit és Herculanumot, Sodomát, Gomorhát.

A földkerekségnek van egy központi problémája, amelyről nem mer beszélni senki. A keresztény világnak van egy tabuja, amely érinthetetlen.

Van “szent-tehén komplexum”, amelyhez éppúgy nem szabad hozzányúlni, mint India szent majmaihoz. Mindezt úgy hívják, zsidó kérdés.

Aki ma ezt említi, azt elsősorban bolondnak tekintik, a pszyhiáter terrorizmus és sarlatánizmus, vagy az úgynevezett “igazságszolgáltatás” hatáskörébe utalják. A fehér ember és az egész kultúr-világ ennek a világterrorizmusnak igájába nyög, csak éppen nem akarja tudomásul venni, hogy milyen sorsot szántak neki.

Mint előző oldalainkon már megírtuk: Hitler, Rosenberg téves úton keresték a zsidó probléma nyitját, mikor faji alapra helyezték át a kérdést és Mózes, Ezdrás, Nehémiás isteni kiválasztottságról szóló elméletével szembe állították az árja-germán kiválasztottsági dogmát. Negatív és – mint az eredmény mutatta – háborúvesztő, terméketlen, negatív-judaizmus volt ez.

De barna ingben, horogkeresztes karszalaggal is ugyanazt hirdette, mit Mózes, Ezdrás és Nehémiás 5000 évvel megelőzőleg faji, nacionalista és nemzetek feletti alapon, mint a zsidó nép számára kiadott különleges isteni parancsolatot.

A zsidó-kérdés kulcsa nem a faji, hanem a hatalmi alap. Milyen méretű e világban egy 13-16 milliós nép politikai, gazdasági, szellemi hatalma és milyen alapon jöhetett ez létre?

Ostobaság azt hinni és hirdetni, hogy a zsidó alacsonyabb rendű faj, mint a germán, kelta, vagy magyar, indus, turáni. Ellenkezőleg! A zsidó, a maga nézőpontja szerint magas intelligenciájú fajta, amely ma már semmi esetre sem azonosítható az egykönyvű Talmud-zsidóval, a koszos kis galiciánerrel.

A keresztény emberiség, sőt a zsidóság legnagyobb liberálisai és szabadsághősei azonban világosan látták, hogy a Tan, a Talmud és a Thóra a világtörténelem legnacionalistább, legsovénebb, leghatalomratörőbb népét, a legkülönlegesebb népi képletet nevelték ki a zsidóból. Népet, amely csak akkor tud létezni és élni, ha kezében tart minden kulcspozíciót, minden hatalmat és léte, megmaradása érdekében minden népet terrorizálni tud.

Talán nem érdektelen, hogy Herzl Tivadar a cionizmus apostola a földkerekség legintelligensebb zsidóságából származott: a budapestiből. De ugyancsak Magyarországon született egy másik, meghallgatatlan zsidó próféta is, akinek nevét talán nagyon kevesen ismerik, Herzl Tivadar tanainak száz százalékos ellentéte, dr. Fejér Lajos.

Dr. Fejér Lajos vérrel, szívvel, lélekkel zsidó volt. Azonban mikor már Magyarország határain is tombolt a hitlerizmus, úgy, mint a nagy zsidó próféták, akik hiába akarták népüket megváltani és megmenteni a Jehova, vagy Hitler bosszúja elöl, hatalmas könyvet írt, amely talán egyetlen tökéletes felismerése a zsidó-kérdésnek. Miután magyar nyelven jelent meg és Európában már a második világháború előszelei fújtak, dr. Fejér Lajos könyve idegen nyelveken nem jutott el a politikusok, az államférfiak asztalára és természetesen meghallgatatlanul maradt még a magyarországi zsidóság legmagasabb, legintellektuálisabb köreiben is.

Dr. Fejér Lajos, az európai zsidóság tragédiája közeledtén, valami kísérteties felismerésre bukkant, amely nem volt tetszetős sem az asszimilánsoknak, sem a cionistáknak és mégkevésbé hitleristáknak. Ez a felismerés annyiból állott, hogy a hitleri és rosenbergi nacionálszocializmus és a mózesi, vagy talmudi cionista zsidó nácizmus között nincs semmiféle különbség. Adolf Hitler a fajvédo törvények tekintetében szerény epigonja volt Mózesnek, a zsidó Führernek. A hitlerizmus nem volt más, mint negatív júdaizmus. A marxizmus és a kapitalizmus pedig ugyanígy egymás édestestvérei.

A marxizmus – írja a nagy zsidó tudós és publicista – tökéletes parafrázisa a zsidó messianisztikus hitnek. Szellemi vigasztalás, amelyet a gazdasági és politikai elnyomatásban lévő munkásosztály részére rajzolt meg Marx, a tan apostola.

S folytatja tovább: “Minden zsidó eszmével foglalkozó cikk, akár pap, akár profán zsidó írja, par excellence, politikai cikk. A zsidó eszme nem vallási eszme, hanem a nemzeti, állami törvényközösség eszméje. A zsidóság az egész világot átfogó irredenta mozgalom, amelynek szellemi forrása a zsidó vallás, hivatásos agitátorai a Papok és médiuma a zsidó népi anyag.

Juda Halevi szerint a népek sorában az isteni kiválasztottság folytán olyan elsőbbséget élvez, amelyet meg nem oszthat és nem is oszt meg más népekkel. Ez a felfogás jelentené – érvényesülésében a népek faji alapon nyugvó hierarchiáját, amelynek élén a zsidóság állam, o képezné a népek arisztokráciáját. Az így kialakuló világban olyan kasztrendszer fejlődne ki (de nem hivatási, hanem faji alapon), ahol az emberek közt a fokozati rendszer, mint az indusoknál, a nagy tömegnek lealjasításához vezet: ahol már nem is jön emberszámba és az állat rendfokára alásüllyedt pária”.

“Iróniája a sorsnak, amely a népek és fajok történetét igazgatja, hogy a hitlerizmusban olyan faji politika nyer kíméletlen alkalmazást, amely árjafaj elnevezés alatt a német fajra ugyanazt a kiválasztottsági teóriát érvényesíti, – de egyedül és kizárólag a zsidósággal szemben! – amit a zsidó vallás alkalmazna a zsidó faj javára, ha fejlődésének irányában uralomhoz jutott volna. És alkalmazná a világ összes fajtáival szemben!”

És olvasván egy zsidó próféta, az eichmanni KZ-ben elpusztult nagy magyarországi zsidó bölcselő sorait[1], úgy érezzük, hogy ismét a Mene Tekelt írják a Fehér Ház és a Kreml falára. Egyetlen faj arisztokratizmusa, vagy plutokráciája fenyegeti az egész földkerekséget. Egyetlen faj kiválasztottjai ülnek a New York Times, a Time a német 4 milliós Bild-Zeitung asztalainál, a televíziók, rádiók szerkesztői szobáiban. Akarunk-e hát a “népek arisztokráciájának” nyomorult elnyomottjai lenni? Akarjuk-e amit egy becsületes magyar zsidó, dr. Fejér Lajos jósolt meg, hogy az állat foka alá süllyedt pária legyünk?

A zsidóság mindenkor is a terrorizmus népe volt. Josephus Flavius, a szintén nagy és kiváló zsidó történelemtudós “A zsidó háborúról” szóló könyvét kell elolvasnunk ahhoz, hogy meglássuk: a bolsevizmus nem marxi és lenini találmány. Az ó-korban is volt, a mainál sokkal rosszabb bolsevizmus – annyi csekélyke különbséggel -, hogy a GPU- és Cseka-módszereket akkor még nem idegen népek, hanem saját fajtájuk, saját népük vezetői ellen folytatták a mai “humanisták”.

Josephus Flavius zsidó volt. Százezres galilei hadsereget vezetett két római cézár – Titus és Vespasianus vasfegyelmű légiói ellen. Megverték, legyőzték. Ez még mit sem változtatott zsidó hazafiságán.

Flavius József, akkor kezdett lélekben is a rómaiak oldalára állani, mikor látta, hogy a Templomot, amelynek nagyságáról, szépségéről senki se adott nálánál szebb és jobb leírást, hirtelen megszállja a csőcselék, a zsidó mob és Jeruzsálem fölött úrrá lesz egy olyan terrorista, – ma úgy mondanánk – bolsevista uralom, amelynél szebbet, véresebbet, kegyetlenebbet nem álmodhatott se Lenin, se Sztálin, se Derzsinszkij.

A Titus és Vespasianus légiói által már-már megközelített Jeruzsálem belállapotairól, az ókori bolsevizmusról így ad hírt az 1900 év előtti hírnök:

“A zélóták és idumeusok (két zsidó néptörzs) a köznépet, mint valami tisztátalan állatok csordáját úton, útfélen mészárolták. Az összefogdosott előkelő embereket (nobiles) és a fiatalságot megkötözve börtönbe csukták, arra számítva, hogy kivégeztetésük halogatásával többeket párthívükül megnyerhetnek…”

Mik ezek, ha nem a szovjet-orosz bolsevizmus, az ÁVH, Cseka, GPU 1900 év előtti módszerei?

Mert Josephus Flavius folytatja:

“Kivégeztetésük előtt a legkegyetlenebb megkorbácsolást kellett elszenvedniök; testük borítva volt sebeiktől, a veréstől és kínzástól, és amikor már nem volt hely a testükön a kínzásokra, csak akkor érdemesítették őket – a kardra… A népet pedig olyan félelem, rettegés szállotta meg, hogy nyilvánosan megsiratni, avagy eltemetni senki se merte a maga halottját.

Tizenkétezer nemes ember pusztult el így”.

A zélóták gyilkolási dühe – írja Flavius – főként bátor és jeles férfiak ellen irányult, azt tartva, hogyha ezeket irigységből kipusztítják, ezzel az erényektől való félelemtől is megszabadulnak. Kivégezték tehát, sok mással együtt, Goriont egy származásra, mint tekintélyre kiváló, a népuralomért lelkesülő szellemdús férfit, akinél egyetlen zsidó sem szerette jobban – a szabadságot!”

A bolsevizmus lefelé szintező jellegzetessége ott lángolt már a római légiók által ostromolt Jeruzsálemben is. “A nagy bűntényekre és a kisebb vétségekre pedig egy és ugyanazon büntetés volt: tudniillik a – halál, s ez elől csakis az menekült, aki alacsony származás, vagy szegénységre nézve, a lehető legsilányabb ember volt”.

Egyenesen rémítő, ahogy Josephus Flavius leírja a zsidó terroristák hatalmába tartott Jeruzsálem akkori állapotait: A zsidó terroristák “ahol a házat bezárva látták, ez gyanújel volt előttük arra nézve, hogy ott a bennlakók valamit esznek; nyomban bedöntve hát az ajtókat, és a félig összerágott ételt az emberek torkából húzták ki, evégből össze-vissza fojtogatva őket. Öreg embereket, akik nem engedték a maguk falatját, megdögönyözték; nőket, akik markukban valamit rejtegettek, megtépázták. Nem volt könyörület sem az ősz fej, sem a csecsemőkor iránt, hanem a valamit rágcsáló gyereket földhöz vagdalták… A tekintélyesebb és gazdag embereket maguk a zsarnokok elé kísérték s egyrészüket aztán hamis vád alapján, állítólagos gonosz tervek miatt végezték ki, másik részüket azért, mert a várost elárulni akarták a rómaiaknak”. (Szovjet kirakat-perek!)

Vajon nem-e a Szovjetunió és a keleti államok bolsevizmusáról írta Josephus Flavius?:

“Az uralom fölött egymással mindkét részről villongásban voltak, a gazságokban azonban egyetértettek… Nem bírom egyenkint felsorolni gáztetteiket, s ezért röviden csak annyit mondok, hogy véleményem szerint, soha egy más város sem szenvedett annyi mindenfélét és emberemlékezet óta nemzet, nem volt még féktelenebb a gonoszlelkűségben”. Nem egy útszéli antiszemitának, vagy “elvadult náci gyilkosnak”, hanem a galilei hadak “héber főparancsnokának” félelmetes ítélete ez saját nemzete fölött. Szinte a hátunk borzong tőle, hogy idézzük Josephus Flavius könyvének egyik fejezetét, “arról az asszonyról, aki éhségében megsütötte a fiát”.

A héber hadvezér, későbbi történetíró állításait azonban 1900 éven át tényekként fogadta el a világ és a tárgyilagos történetírás. Ezek szerint bizonyos Mária nevű asszony, akinek vagyona legnagyobb részét elrabolták a zsarnokok, legyilkolta és megsütötte saját fiát. “Te nyomorult kis gyermek, mondá – írja Josephus Flavius, – kinek tartogassalak én háború, éhség, lázadás közepette? Ha a rómaiak között fogsz is élni, rabszolgaság lesz az osztályrészed; az éhség pedig előbb utolért, mint a rabszolgaság, ezeknél még a lázadók, még rettenetesebbek. Légy tehát az én eledelem, légy a lázadóknak a bosszuló szelleme és légy az emberi életnek egy meséje, ami még csak egyedül hiányzik a zsidók szerencsétlenségéből.

Ezeket mondva megölte a fiát és miután megsütötte, a felét megette…

Ennek a szerencsétlen esetnek híre pedig hamar eljutott a rómaiakhoz is; ezek közül némelyek nem hitték el, mások sajnálkozásuknak adtak kifejezést, sokan meg most még jobban meggyűlölték ezt a nemzetet. A cézár pedig azért Isten elott beszámolt magáról; mert o a zsidóknak békét ajánlott fel s kijelentette nekik, hogy mindazok, amiket csak elkövettek, feledve lesznek”.

A türelmes rómaiak számára is betelt végre a mérték. A cézár rohamra vezényelte légióit, mikor a Templomot a felkelő bolsevisták felgyújtották és Flavius szerint 1 600 000 zsidó pusztult el a rómaiak ellen vívott háború idején. Titus cézár azonban tiszta lelkiismerettel mondhatta:

“Ahányszor csak győztem, mindig békére szólítottalak fel benneteket, mintha csak én lettem volna a legyőzött fél. Amidon a templomhoz értem el, szántszándékkal figyelmen kívül hagytam a hadijogból kifolyó jogaimat és kértelek benneteket, legyetek kímélettel a magatok szentélyei iránt s óvjátok meg a Templomot. Ti visszautasítottátok minden ajánlataimat és a templomot saját kezeitekkel gyújtottátok fel” – fejezi be Flavius, aki ezután már csak a cézár római diadalmenetéről ír.

A divus caesar, aki helyreállította a római birodalom békéjét, nem sejthette, hogy amikor szétűzi és elhurcolja a zsidókat, 1900 évre terjedő szerencsétlenséget szabadít a világra. Mert, csak oktalan “antiszemita” mondhatja, hogy a zsidóság okvetlenül a békétlenség, a héber Flavius szerint “féktelen gonoszlelkűség” népe.

Azonban, senki nem tagadhatja, hogy minden nép sorsát, jellemét, magatartását, az új és újabb nemzedékek gondolkodásmódját a tradíció, a nevelés határozzák meg. Mikor Titus cézár szétuzte a zsidókat, akkor a terror és a terrorizmus népét szabadította a világra.

A tegnapi és a mai zsidók sem tagadhatják: e népet, nem a fajiság, nem a vérség nevelték azzá, amivé lett, hanem a Tan, amely ott van a szentkönyvekben lefektetve. Ott volt már akkor is, amidon Titus légiói Jeruzsálem falai alatt állottak. Ott volt korábban is és a lerombolt Templomban olvasták tudós papok és főpapok “Isten igéjét”, amely soha nem is volt más, mint a zsidóság állami törvénye, amely a zsidót azonosította Istennel. S ez a Tan, akárhogy is nézzük és a kereszténység egyik része hiába vallja magáénak az Ó-szövetség (Tóra) tanait, a minden népek elleni nacionalizmus, a népgyilkosság és népirtás vallása!!!

Humanitásról, filantropiáról szóló üres szavak helyett elő kell venni az Ó-szövetséget, a Tórát, a Talmudot, Sulhán Árukot, amelyek mind a nemzsidó népek megvetését, a nemzsidó ember szabad kirablását hirdetik.

A nagy magyar, katolikus hebreológus, aki tökéletesen tudott héberül, Huber Lipót kalocsai kanonok, minden úgynevezett antiszemitizmus nélkül, a héber betűk fotokópiájával bizonyítja ezt a zsidó terrorizmust. Idézi az Albó, Széfker ikkarim 1861 Lemberg-i kiadását, amely szerint teste, lelke a bálványozónak (a nem zsidóknak) szabad, mennyivel inkább vagyona (pénze), mert helyes megölni a bálványozót. “Öljétek meg azt, akinek nincs vallása (a vallástalant)”. Így figyelmeztet a Tóra a bálványozókra, nemzsidókra. És Mózes, a nagy Führer, kiadja a Jehovától közvetlenül kapott parancsot: “Egyáltalán senkit se hagyj életben”. (Ó-szövetség, Mózes, V. 20. 16.)

Senki sem tagadhatja, hogy a zsidóság híven megtartotta a nemzeti és vallási parancsokat.

Huston Stewart Chamberlain, “A XIX. évszázad alapjai” (Die Grundlagen des neunzehnten Jahrhunderts) alapvető művében olvassuk, hogy a szétűzetés után a zsidók Ciprus-szigetén olyan terrorista lázadást rendeztek, az akkor már hanyatló római birodalom ellen, hogy annak 400 000 nem-zsidó, földközi-tengeri ember esett áldozatául. Említettük azt is, hogy a régi, klasszikus Rómában Ciceró, a nagy történetíró, római szenátor és a római hatalom egyik legkiemelkedőbb szellemisége, a bíróság előtt csak halkan sugdosva mert a bírákhoz szólni, mert – mint mondotta – a zsidók anyagilag tönkreteszik, ha őszintén beszél.

Miután a Kr. u. második évszázadban Ciprus-szigetén többségben voltak és ott meg akartak alapítani egy új zsidó nemzeti államot egyetlen napon legyilkoltak a sziget lakosságából 220 000-et és egyedül Cyrene városában 240 000 nem-zsidót pusztítottak el. (Momsen: Römische Geschichte V. 543. oldal.)

A terror és népgyilkosság népe Titus cézár jeruzsálemi győzelme után szétáradt a világ minden részébe. A zsidóság egy jelentős része a mai Spanyolországban kötött ki. A nyugati gót királyok – miért, miért nem? – minden kedvezménnyel elárasztották a zsidó bevándorlókat. A hála az volt, hogy – Chamberlain szerint – a spanyolok ellen tisztán üzleti érdekből a nyugati gót királyság, a befogadó állam ellen, szövetségesül hívták a mórokat.

A kalifák segítségével aztán, mint a feltétlen zsidóbarát Heman “Die Weltstellung der Juden” (1882. 24. old.) írja, – összpontosítottak a maguk kezében minden anyagi és szellemi hatalmat. A mór állam elpusztult, ami azonban a zsidóknak mindegy volt. Az időközben felépült spanyol államban ugyanúgy kezükbe vettek minden hatalmat, pénzt, gazdagságot.

“Az ország gazdagsága teljesen az o kezeikben volt: a földbirtok az uzsorások tevékenysége és a spanyol nemesség eladósodása következtében mindinkább az o birtokukba került. Az államtitkároktól a pénzügyminiszterig minden hivatal, minden adó- és pénzügy a zsidók hatalma alatt állott. Egész Aragónia tulajdonképpen zsidó zálogban volt. Hatalmukat főként kiváltságok megszerzésére használták fel. Például adósság követelése esetén egyetlen zsidó esküje a kereszténnyel, arabbal szemben, elég volt a bizonyításra, míg a keresztény esküje a zsidóval szemben, egyáltalán nem volt érvényes. Hatalmukkal oly mértékben visszaéltek, hogy végül is a nép felkelt ellenük”. (Antiszemitizmus? – A szerző.)

Ugyanilyen hatalomátvételre készültek azonban Nagy Károly németrómai birodalmában, amely kegyesen befogadta őket. Nagy Károly az adóbehajtást, az államigazgatást csaknem átruházta a zsidókra. Mint adóbérlők és az állami hivatalok vezetői ezek hamarosan a különféle kiváltságokat szerezték meg a maguk számára. A zsidó bűnözot mérsékeltebb büntetésre ítélték, mint a keresztényt, a vásár-napokat, szombatról vasárnapra helyezték át.

Nagy Károly, aki a keresztény középkor legnagyobb politikai lángesze volt, rendelkezett bizonyos célirányos gyengeséggel. “Engedményeket tett az ügyes zsidó csalásnak és a zsidóság diplomáciájának”. (Maurice Pinay: Verschwörung gegen die Kirche”. 463. oldal.)

“Ezekben az időkben – írja Graetz, a zsidóság neves történetírója – a zsidók voltak a világkereskedelem főképviselői”.

Az ugyancsak zsidó Kastein megállapítja, hogy a zsidó kereskedelem már az évezredfordulón Franciaországtól Indiáig és Kínáig terjed és a zsidó hitközségek az egész világon úgy működtek, mint kereskedelmi ügynökségek. A zsidó Schedechias volt a császár bizalmi orvosa és a zsidók az o segítségével jutottak be az udvarhoz.

“A zsidó taktika – írja Maurice Pinay – az volt, hogy hűen szolgálni a császárt, hogy ekként a keresztény államban minden hatalmat a maguk számára hódítsanak. Nagy Károly halála után fia Ludvig került a trónra, aki még jobban áldozatául esett a zsidó hatalmi törekvéseknek”.

“Ha új, tetterős keresztény vezetők nem harcoltak volna a zsidó bestia ellen, a római-germán szent birodalom már 11 évszázadnak előtte a zsidó imperializmus áldozatává vált volna”. (Maurice Pinay: Verschwörung gegen die Kirche 467. oldal.)

Ezt megelőzőleg azonban az egész világkereszténységet fenyegette az arianizmus, amelynek vezetője a Líbiában született zsidó Arius volt, aki a keresztény szentháromság tanával a régi zsidó dogmát, az egyetlen zsidó istenség, a Jehova-tanát igyekezett a keresztény egyházakba becsempészni, ötödik hadoszlopa útján. Hány és hány keresztény esett áldozatául e terrorisztikusan terjesztett tannak. Hány és hány nem-zsidó lett áldozatává a Julianus apostata által kötött ál-keresztény és zsidó szövetségnek, amelynek során a császár megígérte a zsidóknak, hogy saját költségén építteti újra Jeruzsálemet és a Templomot?

“A Julián császár kedvezéreitol elkapatott zsidók, a keresztények iránti fanatikus gyűlöletükben Palesztina és Szíria különböző városaiban vakmerően elpusztították a keresztény bazilikákat. Példájukat követték az egyiptomi zsidók is” – írja Abrosius. (A. d. Theodosium ep 29. 18.)

Amidon N. Konstantin utóda Konstancius császár az áriánusokhoz pártolt, Egyiptomban a pogányok és a zsidók karddal, botokkal rohanták meg a (keresztény) népet a templomokban. Szerzeteseket lábbal tiportak és így öltek meg. (Athanasius Encycl. ad episc. nr. 3. Közölve, Huber Lipót által.)

Alexandriában – a legnagyobb zsidó diaspórában – 418-ban felgyújtották a keresztények Szt. Alexander templomát; s mikor a keresztények ennek megmentésére siettek, borzalmas vérfürdőt rendeztek a keresztények között.

Amikor Phokas kelet-római császár uralma alatt a perzsa király rátámadt a kelet-római birodalomra, a kereszténység ellenségeivel rokonszenvező szíriai zsidók a szíriai Antiokiában “a város keresztény lakosságának nagyrészét leöldösték és óriási máglyán elégették”. (Nicephorus. Historia Eccles. XVIII. Cap. – Huber Lipót.)

Kr. u. 614-ben a perzsák elfoglalták Jeruzsálemet és ott rengeteg keresztény foglyot ejtettek. “A zsidók pedig sáskaseregként özönlöttek a perzsák táborába, és tőlük – kiki tehetsége szerint potom áron mintegy 90 000 keresztény foglyot vásároltak meg, akiket aztán kisebb-nagyobb csoportokban kegyetlenül lemészároltak”.

A római birodalmon kívül például Perzsiában szintén hatalmas méretekben folyt a zsidóterror. Kr. u. 343-ban Sapur perzsa király uralkodásának 35 éve alatt 16 000 keresztény szenvedett vértanúságot. Csak egyetlen napon 129 apácát végeztek ki a zsidók. (“Az akkor teljesen zsidó uralom alatt állott Perzsiában, Sapur zsidói száz püspököt és más egyháziakat végeztettek ki”.) (Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység 63. old.)

Arábiában a Kr. u. 522-ben hatalomra jutott zsidó király, kegyetlen üldözést kezdett a keresztények ellen. Negraán városában a zsidó király 4000 keresztényt ölt meg.

“A vérengző zsarnok Hakim (Hakem egyiptomi kalifa 996-1021) a zsidók biztatására (a mai Spanyolországban) több ezer keresztény templomot pusztított el és a keresztények százezreit mészároltatta le. (Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység 71. old.)

A terror népe mindig is értett hozzá, hogy mohamedán, vagy keresztény királyokat, államhatalmakat mint használjon fel, meghódított népek elnyomására.

Kastiliában 1350-ben, mint 15 éves gyermek került a trónra “Kegyetlen Péter”, aki a kastiai zsidóvezért Samuel Ha-Levi Abulafia-t nevezte ki előbb pénzügyminiszterré, majd az ország első miniszterévé. “Sajnos a történelem bizonyítja, írja Maurice Pinay, – ha a zsidók valamely keresztény, vagy nem-keresztény országban a hatalmat kezükbe veszik, akkor a gyilkosságnak és terrornak olyan hulláma indul meg, amelybett patakokban folyik a keresztény és pogány vér”. A fiatal királyt zsidó miniszterek és asztrológusok (a mai pszychiáterek megfeleloi!) vették körül s mikor a nemesség és a király rokonsága fellázadt a korlátlan zsidó terror ellen “Péter úgy érkezett Kastiliába, mint egy vérszomjas, éhes farkas a juhnyájba. És előtte haladt a rémület, oldalán a Halál és nyomán folytak a vérpatakok”.

A zsidók Kastiliában elérték “hatalmuk csúcspontját”. A pápa kiátkozta Pétert és Kastilia keresztény alattvalóit feloldozta minden, az államnak tett eskü alatti kötelezettségeik alól. Addig azonban, amíg erre az intézkedésre sor került, ezrek és tízezrek estek áldozatául a “keresztény” uralkodó lobogói alatt folytatott zsidó terrornak.

Ma már tulajdonképpen felesleges beszélni arról a zsidó terrorról, amely elborította Spanyolországot. A spanyol államot és népet a végleges leigázás veszélye fenyegette. Zsidók voltak a földbirtokosok, a király miniszterei, a püspökök. Kialakult az ál-kereszténnyé vált zsidók arculata, a marannóké, akik kifelé ugyan keresztények voltak, de befelé a zsidó vallási szokásaikat, szertartásaikat követték s csupán egyetlen céljuk volt: meghódítani a keresztény spanyol államot. Spanyolországban már a nép, sőt az arisztokrácia felkelése fenyegette, mikor Torquemada, az inkvizíció vezetője azt ajánlotta a királynak és királynőnek, hogy szólítsa fel a zsidókat: vagy térjenek keresztény hitre, vagy hagyják el az országot.

Az 1492. március 31-én kelt királyi parancs a spanyol és a világtörténelemben kiemelkedő fordulópont. A terror népét kötelezték, hogy négy hónapon belül vagy elhagyja az országot, vagy keresztény hitre tér. Mikor a kiutasítási rendelet megjelent, Abarbanel a király zsidó kincstartója a legelőkelőbb marannókkal megjelent a palotában, hogy 300 000 arany, abban az időben jelenlegi dollár milliárdokat jelentő összeg felajánlásával, a rendelet visszavonására bírja. Minderről tudomást szerzett Torquemada foinkvizítor, aki kezében feszülettel megjelent az Alhambrában, s így szólt az ingatag királyi párhoz: “Iskarióti Judás 30 ezüst pénzért árulta el ezt; felségtek 300 000 aranyért akarják elárulni” – és elhagyta a termet. Erre az uralkodó pár állhatatos maradt.

1492. augusztus 2.-án 30 000 zsidó család, kb. 150 000 zsidó; mások szerint 350.000, a király hajóin elhagyta Spanyolországot. Sokan Navarrába, Olaszországba, a mai Hollandiába, Törökországba, a Földközi-tenger kikötőibe vándoroltak és lassan felszivárogtak egészen Budáig.

Portugáliában 4 év múlva, 1496-ban Manuel király szintén elűzte a terror népét. A “népek arisztokráciája faji alapon” azonban ment és vándorolt tovább, szerte a világon. Jeruzsálem? Egyiptom, Perzsia, Róma, Spanyolország, Portugália, Oroszország? Mindenütt ott maradt nyomukban az országpusztulás. Ott maradtak a kifosztott népek nyomorban. S ott maradt az, amit a magyarországi származású zsidó próféta, dr. Fejér Lajos, a művelt, okos és éppezért az eichmanni KZ-ben elpusztult, modern zsidó látott meg: “A zsidó faj vonása ma is, hogy véleményét, sőt világnézetét, ráerőszakolja (helyesen mondva: ráterrorizálja) a világra”.

A kultúra nem egy nép, vagy egy faj monopóliuma. A keresztény népek egyike sem tekintheti magát a többivel szemben “kiválasztottnak”, vagy hivatottabbnak a kultúra ápolásában. Csak éppen a zsidó faj, amely a keresztény népek kultúrájának ápolásában részt nem vett és több, mint kétezer évet kizárólag vallástudományának fejlesztésében töltött – Talmudját és kabaláját művelte – őrizett meg olyan faji önhittséget, amely az egyes zsidóban állandóan ébren tartja azt a faji suggestiót, hogy o is a többi népeknél különb szellemi képességek birtokában van” – írja Fejér Lajos (Zsidóság: 315. oldal).

“A népek faji alapon nyugvó arisztokráciája” akkor érte el a világtörténelem során soha nem élvezett hatalmát, mikor a hitleri birodalmat amerikai, angol, orosz fegyverek legyőzték.

Az új, a “demokratikus” Nyugat-Németország az amerikai átnevelők, zsidó terroristák, OSS és CIA-zsidók uralma alatt elvesztette minden képességét az önállóságra. Ha a világtörténelem során van nemzeti szerencsétlenség, az a német tragédia. E népnek eltörték a gerincét: nürnbergi-perrel, hazugsággal, terrorral, hamis igazságszolgáltatással, Morgenthautervel, licenzírozott újságok félrevezetésével, minden erkölcs, vallás, nemzeti érzés gyalázatos destrukciójával.

Nyugat-Németországban csak 30 000 zsidó él, de épp itt bizonyosul be, hogy a “népek arisztokráciájának”, legyen az csak harmincezer fonyi, nagyobb hatalma lehet, mint magának az ötvenkét milliós nemzetnek és kormányának.

A zsidó hatalomnak Nyugat-Németország fölött tényleges alapja: 1. a nagy Adenauer tévedése, amely abból indult ki, hogy az Izraelnek nyújtott, egyszer, s mindenkorra szóló 3 és félmilliárd DM-es “jóvátétellel” megnyerheti a világ-zsidóság szimpátiáját és Amerika, valamint a világ-zsidóságától hátbiztosítást kaphat, a bolsevista veszedelemmel szemben. (Élete utolsó időszakában mondta, a Der Spiegel című nagy magazinnak adott intervjújában: “Vigyázzunk! A világ-zsidóságnak nagy hatalma van!”

Mintha csak Ciceró mondotta volna a legfelsőbb római törvényszék előtt.) 2. Az adenaueri megalkuvásnak következménye nem az volt, amit a bölcs kancellár várt; a demokratikus Németország becsületének, világtekintélyének helyreállítása, hanem a Nyugat-Németország ellen megindított és a végtelenségig fokozott zsidó gyűlölet-propaganda Tel-Avivtól New Yorkig és végestelen végig, a földkerekségen. Az Izrael javára megkötött 3 és félmilliárd márkás “jóvátétellel” Adenauernak nem sikerült nemzetét kiszabadítani a zsidó terrorizmus nyomása alól. Ellenkezőleg! Jöttek az újabb és újabb cionista követelések, zsarolások! Mikor Eichmann Adolfot közönséges emberrablás és a világ “humanista” közvéleményének hallgatása mellett elrabolták Buenos Airesbol, J. C. Burg, a mélységesen kiábrándult és okos zsidó író a “Zsidóság sorsa hóhérok és csalók között” című könyve szerint, Adenauer New Yorkban “véletlenül” találkozott az éppen ott tartózkodó Ben Gurionnal, akinek 500 millió DM-rol szóló csekket adott át, azzal a kéréssel, hogy az Izraeli bíróság előtt ne azonosítsák a mai nyugatnémet államot a hitleri Harmadik Birodalommal. Ben Gurion “a nagy barát” zsebre tette a csekket, ami azonban nem akadályozta a világ-zsidóságot abban, hogy ne folytassa a Nyugat-Németország elleni megvadult gyűlöletpropagandát.

Az eredmény szörnyű és világ-veszélyes, mert a terror előbb-utóbb csődbe kergeti a nyugatnémet államot. Jönni fog a munkanélküliség és annak segítségével a szovjet-bolsevista hatalom özönlik be majd a Rajnáig és a francia, olasz kommunisták millióinak segítségével, egészen a spanyol határig.

A megfélemlített és a demokratikus rendért minden zsarolással kétségbeesett versenyt futó Nyugat-Németország eddig 35 milliárd DM-et fizetett ki a zsidók “egyéni kártalanítására”. A Wiedergutmachung összege el fogja érni az ötven, esetleg százmilliárd DM-et is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy szerte a világon egész ügyvédkolchozok alakultak hamis tanúk verbuválására, a kártalanítások hamis eskü alatti nyilatkozatokkal való igazolására, ha tudjuk, hogy a német Wiedergutmachung hivatalok számtalan tisztviselőjét kellett megvesztegetettség miatt elítélni és ha ehhez hozzávesszük, hogy a többiek – épp ezért? – állandó megfélemlítettségben élnek, akkor nyugodtan elmondhatjuk, hogy Nyugat-Németország ma a kétmilliós Izrael gyarmata lett.

Európa területén különféle terrorista-szervezetek épülnek fel. Ilyen például a ludwigsburgi “náci bűnöket üldöző hatóság”, amely egy vörös múltú zsidó, Bauer legfőbb államügyész hatalma alatt áll. Ilyen a Wiesenthal Simeon által vezetett bécsi zsidó dokumentációs központ, amely szoros együttműködésben van a ludwigsburgi, de egyben a moszkvai szovjet-hatóságokkal.

Ezek működésének “fényében” lehet meglátni, hogy a fehér emberiség a német nemzeti szocialista hatalom legyőzése után a világterrorizmus uralma alá jutott. Közel negyedszázaddal a “náci bűnök” elkövetése után a ludwigsburgi nyugatnémet államügyészség, szoros egyetértésben az izraeli titkosszolgálattal, náci “háborús bűnöst” keres. Óriási költségekkel nyomoznak Martin Borman, Mengele, az auschwitzi orvos felkutatására.

Auschwitzi kirakat-perek folynak, amelyek során a földkerekség legtöbb államából hatalmas költségekkel hajtják fel a tanúkat, akiknek legnagyobb része – dr. Latenser védoügyvéd szerint, – hamis tanú. A nyilvánvaló hamis tanút nem esketi meg a bíróság, nehogy egy zsidónak baja essék. A hamis tanú mehet és futhat, miután a német munkás adójából felvette a 9000 márkás tanúdíjat. És a hamis tanúk miatt hányan, de hányan választják az ártatlanul elítélt kisnácik közül a börtönben az önkéntes halált, mint az egyetlen kivezető utat a XX.-ik század igazi győztesei és igazi bűnöseinek terrorja elől való menekvést.

Ennek a Szovjetnél is rosszabb, hangtalanul gyilkoló terrorizmusnak legkiválóbb fegyvere, az amerikai zsidók által felépített nyugatnémet “demokratikus” sajtó, amelynek megteremtésére a megszállás idején az amerikai-angol zsidó sajtótisztek, a Hans Habek, a Henry Ormondok, a gyűlölet tűzköréből máig sem szabadult emigránsok adták a lizenceket és a sok milliós alaptőkét. A “demokratikus” Nyugat-Németország sajtó cárja ma Axel Springer, aki négymilliós Bild-Zeitungjával, a monopolizált sajtókonszernjével a közönyös német munkástömeg közvélemény-csináló atyaistene.

A német intelligenciának szánt, kétségtelenül magas nívójú Der Spiegelt, a nyugatnémet sajtódestrukció magazinját Rudolf Augstein szerkeszti, aki halovány náci múltja ellenére Challoner angol sajtó-őrnagy és két zsidó emigráns kezéből kapta a megbízatást a német lélek, a német ifjúság “felvilágisítására” mivel szerencsésebb a helyzet a többi jelentős nyugatnémet lapoknál, ahol a múltjukat titkoló karrierista egykori náci újságírók versengenek zsidó kollégáikkal a nemzeti és szellemi, immár az erkölcsi értékek rombolásában, hajdani bajtársaik kegyetlen üldözésében. Azonban akármilyen mértékben süllyednek erkölcsileg a zsidó-világterror szolgálatában, akármilyen lelkesen szolgálják is ki a cionizmust és akármilyen hévvel magyarázzák, hogy a német újra-egyesítés érdekében meg kell alkudni a világ-zsidóság hatalmával, a világszerte folyó Németország elleni külföldi, gyűlölet-hadjárat nem enyhül egy árnyalatnyival sem.

Nem is fog enyhülni soha, mert itt nemcsak a Thóra és Talmudból ismert ötezer éves bosszú folyik, hanem ennél is sokkal több. Mert minden eichmanni emberrablás, auschwitzi, treblinkai és sobibori kirakat-per mögött ott áll az igazi nagy cél és az ó-szövetségi ígéret beváltása utáni világhajsza: adjatok és fizessetek még több Wiedergutmachungot!

A sokak által megcsodált Nyugat-Németország és a neo-demokrácia a satellit-szellem, a régi Landsknecht-mentalitás Amerikánál is tipikusabb megtestesítője. Ha újabb és újabb jóvátételek kizsarolása céljából a zsidók merényletet akarnak elkövetni Ben Gurion nagy barátja, Konrad Adenauer ellen, ha aljas rágalmakkal, a zsidó-gyilkosság gyanújával “kilövik” a kormányból prof. Oberlündert, a menekültek nagy, szudéta-német patrónusát, ha moszkvai, budapesti, prágai segítséggel és egy Wiesenthal-szeru galiciáner be akarja bizonyítani, hogy Lübke nyugatnémet köztársasági elnök “koncentrációs lágereket épített” a hitleri idők alatt; akkor o ellene indul meg hajsza, nemcsak a kommunista államokban, hanem a moszkvai és – természetesen – new yorki lapokban.

A világterror irányítói már beleszólnak abba is, hogy ki legyen a német kancellár, mint ez George Kiesinger megválasztása után történt, aki “náci múltja” miatt elsőszámú megzsarolható alanya lett a cionista-kommunista világterrornak. A világterroristák ma már ott tartanak, hogy elo akarják írni az ötvenkét milliós német népnek, ki legyen a következő köztársasági elnök. A new yorki “Aufbau” című német nyelvű cionista újság már odáig megy a terrorizmusban, hogy egyenesen Hamburg zsidó főpolgármesterét, dr. Herbert Weichmannt ajánlja, sot követeli Nyugat-Németország jövendő köztársasági elnökének, mert ezzel a választással “a német nép bebizonyítaná, hogy úrrá lett a hitleri múlt fölött”.

Különös német végzet, hogy ezt a népet azért gyűlölték Nyugaton, mert Goetheket, Beethoveneket, Clausewitz-méretű nagy katonákat adott a világnak, ma pedig azért vetik meg, – mint ezt több angol, francia, szovjet-orosz, sőt kínai politikus megállapítja, mert saját fészkébe piszkít, önmagát gyalázza, kisebbíti, a zsidó világterror hatása alatt. És a világzsidóság kajánul nevet a német politikusok, államügyészek, bíróságok megdöbbentő szolgalelkűségén, mellyel meghajlik a “népek arisztokráciája előtt” és szüntelenül, csak az Ó-szövetségi parancstól reszket: “Mert a nép és az ország, amely néked nem szolgáland elvész és a népek mindenestül elpusztulnak. És szopod a népek tejét és királyok emlőjét szopod!” – jósolta a már idézett Ézsaiás.

Nyugat-Németország leigázása, erkölcsi és politikai felbomlasztása nem német és legkevésbé nemzetiszocialista, hanem európai és világ-tragédia, a XX. század legsötétebb fejezete, mert az 1945. május 9.-én támasztott erkölcsi, politikai űrön keresztül mint a tüzes láva-folyam árad be a bosszú, a terror, a szovjetbefolyás.

A zsidó világhatalom, amelynek – nagyobbrészt hamis eskü alatti nyilatkozatokra és hamis izraeli, lengyelországi tanúk vallomására 35 milliárd márkát fizettek ki a nyugatnémetek – olyan terrort gyakorol, amelyhez hasonló nincs se Vörös Kínában, se a Szovjetunióban. S ez a terror – a világhódítók hideg terrorja rosszabb, mint a gépfegyveres, vagy a hajdani tungid-terror. Az csak a testet tudja megölni. Ez azonban a lelket, az erkölcsi magatartás tisztességét öli ki Goethe, Schiller, Beethoven, Nietsche, a feltalálók, orvostudósok egykori nagy nemzetéből.

Adenauertol kezdve, Ludwig Erhardt és Kiesinger kancellárokig a nyugatnémet nép mindig úgy szerette magát a világ elott csillogtatni, mint a nagy német nép egyedüli és kizárólagossági joggal felruházott képviseletét, arról azonban kevesen tudtak, hogy a német Bundestag, a bonni parlament, a szövetségi német kormány, a szövetségi államok kormányai, az igazságszolgáltatás szervei, a rendőri hatóságok legtöbbje az izraeli és new yorki parancskiadási központ alantas végrehajtó hatóságaivá váltak.

A világ-zsidóság ma már úgyszólván minden német ügybe beleüti az orrát és terrorisztikusan parancsolni akar a 18 milliós világkisebbség nevében az 52 milliós népnek. Nahum Goldmann, a World Jewis Congress legfobb terroristája “radikális változásokat” követel a nyugatnémet iskolák demokratikus tantervében, a világzsidóság javára. Ugyancsak a World Jewish Congress az egész világon hecceket rendez Nyugat-Németország ellen, mert a hesseni Landtagba bevonult néhány National Demokratische Partei által választott képviselő. Beleszólnak abba, hogy ki kaphatja meg a Deutsche Stiftung nagydíját. S ha véletlenül egy olyan nagy szellemi ember kapja meg, mint Armin Mohler, a konzervatív, elfogultságoktól mentes német író, akkor rögtön rásütik a bélyeget, hogy “antiszemita”.

Az újságok, az idegen talpnyalásra berendezett államügyészek és politikailag megfélemlített bírák, ülnek az államügyészi és bírói magas pulpitusokon és ítélkeznek nem a németség, hanem a világzsidóság nevében. Ma már nemcsak Shakespeare Velencei kalmárját törölték a német színházak műsoráról, hanem már ott tartanak, hogy ha egy bremeni kávés-cég osztogatja a kávét hon szerető német vásárlóknak, akkor arra kényszerítik, hogy a reklámot vonja vissza, mert abban egyetlen egyszer előfordul a “zsidó” szó.

Ma már a keresztény egyházak legkitűnőbbjei sem védettek a sorozatos, és pimaszkodó zsidó támadástól. Köln érseke Frings kardinális, csak annyit kérdezett egy hozzá belopakodott Nussbaum nevu amerikai rabbinustól: Biztos-e Ön abban, hogy hatmillió zsidó pusztult el a hitleri koncentrációs táborokban?”

Huszonnégy óra múltán Frings kölni kardinális a zsidó világsajtónak olyan pergotüzébe került, hogy kénytelen volt dementálni, visszavonulni, magyarázkodni és végül is részt venni a zsidó-keresztény testvériség hetén. Még ennél is megdöbbentobb a világ-zsidóság akciója az oberammergaui passió-játékok ellen. Az európai nagy pestis elmúlása után fogadalmi ajándékként felajánlották az oberammergauiak, hogy 10 évenként eloadják a Krisztus szenvedéseirol szóló passiójátékokat. Négyszáz éven keresztül játszották egyszerű hegyi parasztok, falusi lányok, asszonyok a hét órás eloadást betölto passiót. Pontosan úgy, ahogy az, az Új-szövetségben írva van. Nem tettek hozzá egy szót sem és nem vettek el egyet sem az apostolok megnyilatkozásaiból. Amikor aztán a cionisták meghirdették a világbojkottot az oberammergaui játékok ellen, a városi tanács felfogadta Hans Schwaighofer rendezot, aki átírta a több száz éves szöveg egyes jeleneteit, hogy abból kiküszöbölje “az antiszemita megjegyzéseket”. Mert amit az Új-szövetség ír, ami kétezer éven át érvényes volt a kereszténység számára, íme antiszemitizmus lett. Schwaighofer a játékban szereplo zsidókat és keresztényeket “allegorikus figurákkal” helyettesítette. Mi más ez, mint a világuralom terrorja alatt.

Az osi cél újra itt látható: dechristianizálni az egyházat, úgymint az arianusok, a marannusok, vagy a szabadkomívesek akarták. Összekavarni az eszméket, meghamisítani a Bibliát is, hogy aztán a Vatikánban egy napon majd ne a Miatyánkot imádkozzák, hanem a Kol-nidré imádkozása elott, mint a világ minden zsinagógájában ma is, felhangozzék a Sátán egyházának szörnyu átkozódása:

“Háborúval sújtsa (Isten) a kutahait (a kereszténységet) és fejedelmét (értsd Szamaélt az ördögök fejét, aki a rabbinizmus szerint kormányozza a kereszténységet). Takarja (a kereszténységet) felho hat hónapon át, hogy fekély csapásával kínoztassék. Verje meg himlovel és büntesse haraggal és dühvel. Mert az Örökkévalónak vérontása leszen (Boszrában=Rómában, a kereszténység országaiban). Rendezd ezt (a vérontást) Boszrában; buktasd meg a királyt (=a pápát) a Te dühödben és akkor ébreszd majd üdvöd szeretteidnek (a zsidóknak). Te örökkévaló nem fogod megtagadni irgalmasságodat.

(Huber Lipót: Zsidóság és kereszténység 455. oldal.)

A kereszténység kétezer éves történelmérol két nézet uralkodik. Az egyik – amit egy nagy magyar szellemi ember, dr. Vágó Pál hirdet, hogy a Thórában zseniálisan levezetett zsidó világhódítás csakis a kereszténységet teperte le. Ennek pedig történelmi oka, az a világosan bizonyítható tény lenne, hogy Krisztus apostolai egyszeruen nem értették meg mesterüket.

Ezek lelkében a mózési hit oly mély nyomokat hagyott, hogy az új vallást el sem tudták képzelni a Thóra nélkül. Ez kiderül azokból a vitákból, amelyek az Evangéliumnak “Az apostolok cselekedetei” halálát követo 15.-ik évben tartott zsinatukon még arról vitatkoztak, hogy szabad-e körülmetéletlen embert megkeresztelni, ill. bevenni a keresztény közösségbe? Nem tudták megérteni, hogy a Megváltó univerzális erkölcstana a zsidó törzsi elzárkózó erkölcstannal összeegyeztethetetlen. Nem értették meg, hogy Krisztus tanítása egyenesen a zsidó istenkiválasztottság tana ellen irányult, amelynek megdöntése logikusan a zsidó közösség felbomlásához vezetett volna. Ha az apostolok következetesen ezen az úton maradnak és diadalra viszik Krisztus antijudaista erkölcstanát, csakis ebben az esetben teljesíthették volna azt a küldetést, amellyel a Megváltó emlékének tartoztak, mert csakis ebben az esetben válthatta volna meg Krisztus a világot a sátán zsinagógájától.

A létet fenyegeto e végveszéllyel a synhedrion tisztában is volt, amikor a fopap azzal az indoklással mondta ki a halálos ítéletet, hogy jobb, ha egy ember hal meg, mintsem, hogy egy nép pusztuljon el. Ezzel szemben az apostolok azzal, hogy az új vallás történelmi alapjául megtartották a mózesi hitet – amelyet az o jogutóduk a keresztény Egyház a Biblia ó-szövetségi részével együtt szentté avatott – és egy önmagának ellentmondó ideológiával szerencsétlenítették meg híveiket, nem adtak többet annál, mint amit egy szakadár zsidó szekta adhatott; egy olyan ideológiát, amely gyakorlati megvalósításában minden tekintetben kedvezett a zsidó hatalmi törekvéseknek. A zsidók – mert hiszen az apostolok, ha vérségileg nem is, de világnézetükben ezek voltak – meghagyták izraeli használatra a harcos politikai messiást, a keresztényeknek pedig egy jámbor Krisztust adtak, aki azt tanítja, hogyha jobb képeden pofon ütnek, tartsd oda a balt is, ha hétszer bocsátottál meg hiába, bocsáss meg hetvenhétszer, ne törodj a földi javak gyujtésével – bízd ezt a zsidókra – viseld türelemmel szolgaságodat, mert mindezért a túlvilágon boségesen jutalmaztatol.

Amennyire ez igaz, ugyanannyiban igaznak látszik a másik vélemény is, amely szerint a keresztény egyház kétezer éve nem állott másból, mint a zsidó beszivárgás és terrorizmus, antiszociális gondolat elleni elkeseredett harcból. Ezt a harcot árulta el XXIII. János és VI. Pál pápa, nem nagyon dicsoséges uralma alatt, a Vatikán. A zsidó világterror behatolt az ökumenikus világ-zsinatra és megvalósította az ariánusok és marannusok nagy álmát: az antijudaista keresztény-szellem leigázását.

Hitlert legyoztük! mondták a második világháború diadalmasai. – Most következik Jézus Krisztus! És a vatikáni zsinat aláírta a kereszténység halálos ítéletét. Legalizálta önmaga fölött is, a zsidó világterrort!

(Hídfő Könyvtár, 1967. november)

MAGYAR REZERVÁTUM

Az első hír a homoszexuális brit popénekes, Elton John nápolyi koncertjéről szólt, melyet a “Piedigrotta”-fesztivál keretében rendeztek meg 2009 szeptemberében. Egy klímavédelmi kampány keretében, szintén 2009-ben, Brüsszel 1,2 millió euró támogatást adott az MTV zenecsatornának. A pénzt az MTV az amerikai “Backstreet Boys” együttes koppenhágai, a brit “Editors” rockzenekar budapesti és a “Moby” nevű elektronikus zenész stockholmi koncertjének megrendezésére használta fel.

A klíma-kampány a dán fővárosban 2009 decemberében megrendezett klímakonferenciához kapcsolódott. A konferencia egyébként szánalmasan eredménytelen volt. Az Európai Tanács a konferencia előterében “fel szerette volna hívni Európai ifjúságának figyelmét a klímaváltozásra”. Az Európai Tanácstól pedig arra futotta, hogy elferdült “előadók” fellépéseit segítse elő több nagyvárosban. Gratulálunk…

Még a hivatalos verzió szerint is az 1,2 millió euró valójában 1,5 millió volt, melyből az MTV 1,2 milliót saját belátása szerint költhetett el! A maradékot pedig “médiakapcsolatokra és nagykövetekre” költötték. Ezek a “nagykövetek” 11 embert jelentettek, akik országukban ismert közéleti személyiségek. A pénzt arra kapták, hogy reklámozzák a klímavédelmet.

Az egyik “nagykövet” egy Anna David nevezetű dán popénekes, akinek dala “egyes európai slágerlistákon igen magas helyezést ért el.” A dal címét magyarul nem kívánom ide leírni, de annyit elárulok, hogy egy -sajnos hazánkban is- elterjedt káromkodásról van szó. De még néhány szerencsétlen sportolót is sikerült megnyerni a pénzszórásnak, nem utolsósorban a magyar Katus Attilát.

Azt, hogy mi alapján választották ki a “nagyköveteket” és hogy ezek mit is csináltak pontosan a 300.000 euróval, az Európai Tanács nem tudta megválaszolni a “Presse” megkeresésére. Az 1,5 millió euró egy 2,25 milliós regionális támogatási keretből lett kiutalva. Nagy kapkodva most bejelentették, hogy ki a homokos brit zenész koncertjére elszórt pénznek utánanéznek. Amennyiben kiderül, hogy szabálysértés történt, az Európai Tanácsnak vissza kell fizetnie a pénzt, illetve a jövőbeni támogatásokat lefaragják.

Mégis miből fizetné vissza a tanács a pénzt? Majd összedobják a tagjai? Vagy éppen a valóban értelmes kulturális támogatásoktól (bár ezek után erősen kétlem, hogy ilyen létezne) fogják tényleg elvonni a pénzt? És mi lesz a többi pénzzel? Na, ezek aztán valóban olyan szankciók, amitől remegni fog a lába minden felelősnek…

Az ügy kapcsán további hányingerkeltő tényező, hogy a támogatást bezsebelő előadók eleve olyan emberek, akiknek finoman szólva sincsenek megélhetési problémáik. Az pedig, hogy ezeket a naplopókat “művészeknek” állítják be, minden jóérzésű embert sért.

Vegyük csak a másfél millió eurót. Az jó 400 millió forint. Mennyi hasznos dologra el lehetett volna költeni ezt a pénzt… Sok hazai kórház pár milliós berendezést nem tud beszerezni. De a lényeg, hogy Elton John és a többi tehetségtelen senkiházi parádézhat Nápolyban, Stockholmban és a többi városban… A mi pénzünkből!

Ez az ügy is persze egy év után bukott csak ki, amikor már úgyis mindegy. Hány olyan ügy lehet, amiről soha nem is szerzünk tudomást!

Az EU egy lobbista bűnszervezet, aminek semmi köze nincsen a nemzetek összefogásához. Itt bűnöző csoportokról van szó, akik az országok által befizetett pénzhegyeket hivatalosan szétosztják maguk és barátaik között. És ebbe a fertőbe igyekezett annyira a Jobbik, “a nemzet ügyeit hitelesen képviselni”! Ennyit a hitelességről…

Forrás: DiePresse.com

Tulok

Árulkodó, hogy milyen célokért tüntetnek: Putyin ellen, egy férjét meggyilkoltató, házasságtörő iráni nő halálra kövezése miatt (és ezzel maga Irán ellen). A soron következő valószínűleg Kína lesz… A prostitúció elleni ürüggyel ribanckodni meg már röhej!

Ezzel egy időben itthon is megindult valami vergődés, Népszavazás a nőkért kampány alatt. Többek között népszavazást akarnak elérni azért, hogy az országgyűlésben több nő vegyen részt. Az igazságosság és egyenlőség jegyében alighanem a női bányászok és óvóbácsik arányszámának növelése lesz a következő célkitűzés…

Mivel nálunk nem lenne különösebb jelentősége, ha a kampányt támogató hírességek (ezúttal is) levetkőznének, ezért csavartak egyet a dolgon. Plakátjaikon hímringyó „sztárok” pucérkodnak. Jellemző egyébként, hogy mind ők, mind nőnemű bűntársaik java része zsidó (Hernádi Judit, Till Attila, Heller Ágnes).

Szerencsére az ilyen kifordult irányzatokkal szemben ott állnak az egészséges gondolkodású nőkörök, nagycsaládos egyesületek. Vetkőzzetek csak, valósítsátok meg önmagatokat, építsetek karriert, és dolgozzatok látástól vakulásig! Az egészséges nők azonban feleségek, anyák akarnak lenni, a legszentebb hivatásukat teljesítve! Újranépesítve ezt az országot, betöltve a hozzátok hasonló, értékcsökkent hulladék helyét!
Bükkfalvi Roland

A Ben Bernanke vezetett Fed döntését kemény kritikával illették a nyílt levelüket a Wall Street Journal és a New York Times hasábjain publikáló szakértők. A Fed nyíltpiaci tanácsának halvány többsége által támogatott programot, amellyel újabb 600 milliárd dollárt pumpálnak az amerikai bankszektorba - növelve a rendszer likviditását és biztosítva a lendületet a recesszióból épp kilábaló, s a gödör szélén megtorpanó amerikai gazdaság számára – a piacok gyorsan múló lelkesedéssel fogadták, a szakmai recepciója azonban zömmel negatív volt. Az elsősorban republikánus körökben forgó megmondóemberek hétfőn közölt nyílt levele szerint a QE2-ként aposztrofált eszközvásárlási programot felül kell vizsgálni, s ami még fontosabb, addig is fel kell függeszteni.

Az Ivy League egyetemeken tanító professzorok, nagynevű befektetők mellett a Bush- és Reagan-adminisztrációk gazdasági és pénzügyi tanácsadói által is aláírt levél szerint a Fed november elejétől érvényben lévő akcióterve a jelenlegi körülmények között szükségtelennek látszik, annak folytatása nem ajánlott. A szakértők szerint a Fed tervei nem váltják majd be a hozzájuk fűzött reményt, s a foglalkoztatás helyett csak az inflációt növelik, miközben kockáztatják a dollár nagyarányú leértékelődését. (A gazdaságélénkítő keserű pirula szükségességét a Fed szakértői épp a növekvő deflációs veszéllyel és a zéró-kamatszint okozta likviditási csapdával indokolták. Erről bővebben itt olvashat.)

A Bernanke politikáját kritizálók szerint újabb eszközvásárlási program helyett adóreformra, a pénzügyi rendszer felügyeletének szigorítására, valamint a központi kiadások felülvizsgálatára kellene építeni a gazdaságélénkítést. A Fed lépésével nemcsak függetlenségét kockázatja – jegyzik meg a republikánusok -, de megalapozott, növekedést serkentő gazdaságpolitika helyett egyszerűen beéri pénznyomtatással. A szakértők úgy vélik, a QE2-program csak hátráltatja a monetáris politika normalizálását, ahelyett hogy felgyorsítaná azt. Az eszközvásárlási program amellett, hogy indokolatlan inflációs nyomást gerjeszt, csak tovább fokozza a pénzügyi rendszer aránytalanságait – olvasható a levélben.

A Fed ellen indított republikánus támadással párhuzamosan a Fed nyíltpiaci tanácsának élére először Reagan idejében megválasztott Alan Greenspan is újabb veszélyekre figyelmeztetett. A Fed korábbi elnöke szerint a zűrzavaros időknek koránt sincs vége, újabb válság rajzolódik ki Amerikában, ezúttal az államkötvények piacán. Greenspan szerint az USA rohamtempóban gyarapodó államadósság-állománya hamarosan olyan méreteket ölt, amely már elriasztja a befektetőket, rohamosan drágítva ezzel az adósság finanszírozását, újabb támadási felületet kínálva a kormányzati gazdaságpolitika által már most is meggyengített dolláron.

A volt Fed-elnök véleményével mindeddig kisebbségben volt, hiszen a legtöbben azzal számoltak, hogy az állam által felhalmozott, eddig mintegy 1300 milliárd dolláros adósságállomány a következő fél évtizedben még gond nélkül növelhető. A költségvetési bizottság most készülő, december elsején nyilvánosságra kerülő – részleteiben már most is ismert – tanulmánya szerint mindez hiú ábránd, hiszen még a gazdaság dinamikus növekedése esetén sem oldható meg további beavatkozások nélkül a deficit problémája – a GDP legalább 5 százalékos növekedésére volna szükség ahhoz, hogy a megszorítások legalább részben elkerülhetők legyenek.

A bizottság szerint a 2020-ra 4 ezer milliárd dollárra prognosztizált központi hiány mérséklése érdekében komoly adóátalakításokra és a központi kiadások felülvizsgálatára lesz szükség, amelyet azonban a demokraták mereven elutasítanak. A jelenlegi katonai kiadások, szövetségi munkaerőpiaci programok és egyéb szociális juttatások fenntartása mellett könnyen meglehet, hogy a befektetők – ahogy az eurózóna peremországai esetében is tették – gyorsan hátat fordítanak az amerikai kötvénypiacnak. Ez, ahogy a spanyol, görög, portugál és ír példán jól láttuk, a piaci finanszírozás rohamos drágulásához, végső soron pedig kétfenekű recesszióhoz vezet Greenspan szerint.

http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=464860&place=hirstart

Hatalmas károkat okoz a gazdaságnak a Federal Reserve alacsony kamatokat és mennyiségi ösztönzést preferáló monetáris politikája a veterán befektetési alapkezelő Jeremy Grantham szerint. A Grantham Mayo Van Otterloo & Co. (GMO) befektetési cég vezető stratégája a Fed intézkedéseit gazdasági horror showhoz hasonlította.

Az alacsony kamatokhoz, a mennyiségi könnyítéshez, a szándékosan stimulált eszközárakhoz való ragaszkodás; a buborékok kialakulásának támogatása és kipukkadásuk következményeinek figyelmen kívül hagyása, valamint a tapasztalatokból való tanulás visszautasítása miatt a Fed politikája hatalmas károkat okoz az amerikai és globális gazdaságnak – írta Grantham legutóbbi negyedéves kommentárjában, amely egy magyarra nehezen lefordítható szójáték, a Night of the Living Fed címet viseli – rájátszva a Night of the Living Dead, vagyis az élőhalottak éjszakájának kliséjére.

Az általa vezetett GMO a világ egyik legnagyobb alapkezelője, mintegy 100 milliárd dolláros kezelt vagyonnal. Grantham neve különösen a különféle buborékok kialakulásának előre jelzése kapcsán ismert; megjósolta a 2008-as válságot és azt is pontosan jelezte előre a dotcom lufi idején, hogy az amerikai tőzsdék alulteljesítenek a következő tíz év során.

A Fed a gazdaság élénkítése érdekében rendre az eszközár-inflációs eszközével élt: amikor a részvénypiacok zuhannak, vagy meredek lejtőre kerülnek, a Fed igyekszik megtámasztani az árakat, azonban amint egy fellendülés kezdődik és az árak meglódulnak, a központi bank elveszíti érdeklődését a piaci manipuláció iránt – állítja Grantham. Ez az aszimmetrikus megközelítés pedig súlyos torzulásokhoz és árbuborékok kialakulását eredményezheti szerinte.

Így most tulajdonképpen a Fed az általa korábban előidézett buborékok által okozott gazdasági problémák kezelésére ismét ezeket az eszközöket veti be szerinte. Ez a buborék pedig ugyancsak nagy bajokat fog okozni, talán a legutóbbinál is komolyabb problémákat; addig azonban jó eséllyel a mértékadó S&P 500 tőzsdeindex jelentős emelkedést produkálhat a következő 12 hónapban, ami minden képzeletet felülmúló, a historikus trendhez képest több mint 50 százalékos tálárazottságot idéz elő – teszi hozzá.

2011 már a harmadik éve az elnöki ciklusnak, amikor is a historikus tapasztalat szerint a részvénypiacok jól teljesítenek, különösen a magas kockázatú papírok. A stratéga azt tanácsolja a tőzsdei befektetést tervezőknek, hogy magas minőségű amerikai részvényeket birtokoljanak – vagyis stabil árbevételű és kis adósságú társaságok papírjait, amelyek még mindig viszonylag olcsónak számítanak egy “túlárazott világban”. A feltörekvő piaci papírokkal kapcsolatban úgy véli, árupiaci kitettségük, erős pénzügyi helyzetük és a masszív belföldi gazdasági növekedés akár jókora prémium árazást is biztosíthat számukra.

Állítása szerint a mesterségesen stimulált eszközárak bátorítják a rizikóvállaló befektetői viselkedést, amely olyan eszközár-buborékok kialakulásához vezethet, amint az az internetes cégek részvényei, vagy az ingatlanpiac esetében történt. Az eszközár-buborékok kialakulásának tudatos bátorítása – különösen a lakáspiacon – , majd elhanyagolásuk és kipukkadásuk az 1932 óta a legrosszabb amerikai és globális recesszióhoz vezettek szerinte.

A Fed az irányadó kamatot 2008 decembere óta nulla közeli szinten tartja. A kvantitatív ösztönzés keretében pedig a Federal Reserve állampapír- és jelzáloglevél-vásárlásokkal teremtene többlet likviditást a piacon a gazdasági növekedés támogatása érdekében.

A MarketWatchnak nyilatkozó szakértők szerint a Fed jelentése alapján is valószínűsíthető a második körös kvantitatív ösztönzés elindítása, amely várhatóan egy 500-550 milliárd dolláros, korábbi hírek szerint 3-6 hónapos időtávban megvalósított állampapír- és jelzáloglevél-vásárlási program lehet. A legújabb piaci pletykák szerint a Fed az amerikai gazdaság teljesítményének függvényében akár fél évnél hosszabb ideig is folytathatja a beavatkozást, amelyet legkorábban az FOMC november 3-án záruló ülését követően jelenthetnek be.

A Fedre, illetve politikájára vonatkozó csípős vádiratban Grantham az elszánt zombi szerepét osztotta Ben Bernanke elnökre, akinek az alacsony kamatokkal való eszközár-manipulációi nem csupán az USA gazdaságát gyengítik, hanem destabilizálja a deviza- és árupiacokat is – számolt be a Marketwatch. A korábbi Fed-elnök, Alan Greenspan sem ússza meg a maró kritikát.

A kapitalizmust a két legutóbbi Fed-elnök messze erőteljesebben manipulálta, mint mindenki más együttvéve – teszi hozzá. Divatos, de gyermeteg dolog a jelenlegi kormányt hibáztatni minden problémánkért – fogalmaz. Pedig a mostani kormány csak örökölte a Federal Reserve elnöke és elődje által megsütött, de lagalább is félig kész süteményt – állította.

http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=463400

Így járatta le magát Obama a fél világ előtt

Obama legkedvesebb viccei közé sorolja, hogy ő tulajdonképpen a második számú legfontosabb ember, Michelle Obama után a második. Beházasodott, mondta és élvezte a hallgatósága jóindulatú nevetését ázsiai körútjának egyik állomásán.

Barack Obama tíznapos ázsiai körútjának második napján Mumbaiba látogatott, ahol egy gimnáziumban a felesége is “fellépett”. Michell tizedikes diákok körében táncolt, miközben Obama a zene ritmusának adta át magát. Hirtelen két indiai odalépett hozzá és arra kérték, hogy táncoljon a feleségével. És ő táncolt… Aznap este a hírek tele voltak a táncoló elnök képeivel. Felmerül a kérdés, hogy mégis milyen komolyan veszik őt ebben a pillanatban? A világpolitika első számú embere táncikál éppen?

A “Forbes” magazin adott erre a kérdésre nemrégiben kijózanító választ: Obama már tényleg csak a második. Az első helyen olyasvalaki áll, aki bátran tud kezdeményezni, akár ellenállással szemben is, ez pedig nem más, mint Kína elnöke, Hu Jintao, aki még “folyókat is el tud terelni”, anélkül, hogy idegesítő bürokraták és bíróságok beleszólnának a dolgába. Mit tud ezzel szemben Obama felmutatni?

Pofáraesés világpolitikai szinten

Obama ázsiai körútja egy szánalmas próbálkozás arra, hogy elterelje a figyelmet a vesztes belpolitikájáról és hogy a külpolitikára irányítsa a figyelmet. Obama, aki magát nemes egyszerűséggel “az első pacifista elnöknek” nevezte, Indiát, Indonéziát, Dél-Koreát és Japánt azért akarta meglátogatni, hogy új kereskedelmi szerződéseket kössön, munkahelyeket teremtsen országának, de azért is, hogy látványosan elhatárolódjon Kínától és a tekintélyelvű kapitalizmustól.

Kína azonban felkészülve várta Obamát. Mialatt Obama Indiában utazgatott fel-alá, Mumbai és Új-Delhi között, mialatt dicshimnuszokat zengett az új gazdasági nagyhatalomról, Indiáról és az indiai parlamentben a régóta áhított ígéretét tette arra, hogy az USA támogatja India kívánságát, miszerint Indiának állandó helye legyen a Biztonsági Tanácsban, addig Hu elnök Franciaországba utazott. Amikor Obama Indiában nyilvánosságra hozta, hogy több mint tíz milliárd dollár értékben kötött szerződéseket, Hu elnök is ismertette saját számait: ő 20 milliárd dolláros szerződéseket kötött, kétszer annyit.

Obama nyíltan elismeri az Egyesült Államok vereségét

Mumbaiban egyetemisták Amerika csökkenő hatalmáról is kérdezték Obamát. Obama válasza meghökkentő volt: “Tény, hogy az USA életem nagy részében egy olyan domináns gazdasági hatalom volt, hogy a világ többi részének el kellett fogadnia feltételeinket. Ám India, Kína, Brazília és más országok felemelkedése miatt versenyre kell berendezkednünk.”

A mangófa a ház előtti kertben

Obama ezután Indonéziába látogatott, ahol korábban 4 évig élt. Kína itt már azelőtt padlóra küldte Obamát, mielőtt megérkezett volna a reptérre. Egy nappal Obama érkezése előtt egy kínai gazdasági delegáció 6,6 milliárd dollár értékű új befektetést jelentett be Indonéziában: utak, hidak, csatornák építéséről van szó, melyekre Indonéziának nagy szüksége van. Na és Obama?

A jakartai kormányépületben Obama ott áll Indonézia elnöke, Susilo Bambang Yudhoyono mellett és valamilyen szánalmas előadásba kezd: erőlködik, megpróbál magából annyi indonéz szót kipréselni, amennyit csak tud, a fiatalkoráról mesél, a jakartai házáról, a mangófáról a ház előtti kertben, az egyetlen magasépületről, ami akkor Jakartában volt. Csupa sületlenség. Amint a számokhoz érkezik, az exportszerződésekhez és a közvetlen beruházásokhoz, mint amit a kínaiak bejelentettek, a következő szavakkal végzi ki magát politikai értelemben: “Éppen most értesültem arról, hogy Indonézia kereskedelmi partnerei között mi csak a harmadikok vagyunk.”

Obama még néhány zagyvasággal állított ki magáról szegénységi bizonyítványt: Kínára utalva azt mondta: Jólét szabadság nélkül, az “csak egy másik formája a szegénységnek”. (Az ostobaság és a tájékozatlanság azonban mindenképpen az – a szerk.)

A nagy találkozás

Csütörtökön aztán végre találkoztak: Obama és Hu. Ez már a hetedik találkozásuk volt. Egy szállodai lakosztályban tartottak sajtótájékoztatót. Kettejük között egy asztal áll, rajta egy csokor virággal, mögöttük zászlók, két amerikai, két kínai. Obama keresztbe tett lábakkal feszeng, Hu egyenesen ül, mindkét lábát a földön nyugtatja. Diplomáciai szóvirágok hangzanak el, csak a legszükségesebb dolgok, súly nélküli szavak, hogy lehetőleg ne kelljen kijönni a fedezékek mögül.

“A kínai oldal becsüli a kapcsolatot az USA-val”, mondja a tolmács. És Obama válaszol: “Csodálatos dolog Hu elnökkel találkozni.” És ez így megy tovább, ebben a stílusban. Pár perc eltelik, de a szavaikat nehezen lehet érteni, mert a kínai delegáció, mely Hu mellett áll, fesztelenül társalog. Az amerikaiak idegesek, de nem tesznek panaszt. Mert ez a nap nem igazán az udvariasságról szól, hanem arról, hogy ki mit engedhet meg magának…

Forrás: Spiegel Online

Megjegyzés: A fenti összefoglaló a német Spiegel magazinban megjelent cikk alapján készült. Mind a Spiegel, mind a Forbes tekintélyes lapoknak számítanak. Milyen következtetések vonhatóak le Obama körútjából? Barack Obama egy szánalmas kis mitugrászként, paprikajancsiként leszerepelt Ázsiában, ezzel az USA újabb további gyengülésének is bizonyságát adta. A diplomáciai hozzánemértésen kívül valamiféle érthetetlen bárgyúság, ostobaság is ordít Obama (le)szerepléséről. Még csak észre sem veszi(!), hogy mennyire nevetségesen viselkedik. Primitív megnyilvánulásai (lásd anekdoták) miatt mindenütt kiröhögik a háta mögött. Fogadják, mert mégiscsak elnök a titulusa, de Obama már nem kívánatos vendég a térségben. Éppen nem mondják közvetlenül a szemébe, de a diplomácia nyelvén igen. A térségben már Kína diktál és Oroszország, de ez utóbbiról egyelőre még nem mernek beszélni, amíg nem feltétlenül szükséges. Hamarosan eljön az az idő is… Óriási változások vannak készülőben: a nyugati média immár nyíltan beszél hatalmi eltolódásokról és a feltörekvő keleti nagyhatalmakról. Az USA, az EU stb. már le vannak írva nemzetközi szinten. A jövő a Kelet kezében van. Akár tetszik, akár nem. Ez ökölszabály lesz.

Németh Krisztián