Mindenképpen háborúnak kell következni

Mindenképpen háborúnak kell következni

Az Izraeli atomfegyverek egy jelentős része már itt van! Ekkora költözködéskor nem hagyják a legfontosabb védelmi és zsarolási eszközöket a “régi lakásban”! Pont ez miatt hiába akarja a NATO műveleti területnek felhasználni Magyarországot, nem teheti, nem hagyják megtenni! A NATO, számítva Ukrajna orosz bekebelezésére, nem véletlenül akart itt előre tolt helyőrséget létrehozni, de volt egy másik oka is! Elég világos volt mindenki számára az EU-ban, hogy Izrael ideköltözése mit jelent, ezért egyfajta kontrollt jelenthetett volna számukra, de helyzet fonáksága, hogy a NATO is idetelepített egy igen komoly, be nem vallott fegyverzetet, meg Izrael is. Az EU nem sivalkodhat Izraelre, mert nem NATO tag, csak megfigyelő, és mellesleg a világ fizikailag harmadik, beépülési szinten a második legnagyobb atomhatalma (ne hagyjuk ki a legalább 50%-os USA-beli befolyásukat sem, de Izrael anélkül is a harmadik). Ahogy nem hagyhatjuk ki Európa többi tagállamában megszerzett gazdasági és politikai befolyásukat sem!

Az EU kazár vezetése aggódik, mert a nagy osztozkodáskor, jó volt Izraellel, és Sorossal, elvitetni a teljes gazdasági kifosztási balhét, de nem csak Izrael fosztogatott! A három legnagyobb európai rabló, Németország, Nagy-Britannia és Franciaország is lefölözte a többi tagország eladósításából a hasznot, sőt az USA is kivette a részét, miközben állami szinten mindegyik óriási adósságokat gyűjtött be. PL. Nagy Britannia államadóssága jócskán az 1 billió font felett mozog, és ugyanúgy fizetésképtelen, mint az USA, vagy Görögország! A maastrichti szerződés 3 százalékos költségvetési deficitkritériumát jelenleg a három önjelölt “vezér”, és a kezdet kezdetén is maguk között eldöntött főrabló sem teljesíti, teljesítheti, de számukra ez nem is lényeg, mert a többi ország nem fog a költségvetésük valós állapotából látni semmit! Az EU-ban, a költözködés befejeztével Magyarország lesz a legerősebb és legbefolyásosabb tagállam, és ha nem is olyan gyorsan, mint a görög válság idején tervezték, de átveszi az irányítást! Izrael bent is vagyok, kint is vagyok EU-s minősége miatt független külsős és irányító belsős pozíciót is el tud foglalni, miközben nem kell az oroszoktól tartania, amíg az EU, önjelölt vezető országaival harcol! Oroszország nem fog beleszólni az EU és Izrael harcába, mert egyik sem szükséges a számára! Ráér akkor közbe lépni, ha valamelyik fél már vesztésre áll, mert akkor azt hűbéresévé téve lerohanhatja a másik oldalt, majd felszámolhatja átmeneti szövetségesét! Hamarosan költözködnie kell a NATO logisztikai központok személyzetének! A bázisok maradnak. A kérdés csak az, mikor fogja a Bilderberg felajánlani Európa jelentős hányadát az orosznak az izraeliek ellen? De mi lesz, “hőnszeretett” politikusainkkal! A józan ész szerint, oda kell dobni a tömegek elé prédának, mint ahogy meg is érdemlik, majd fel kell állítani egy hatékonyabb, államilag kiemelten támogatott, korrupciós múlt nélküli nemzeti oldalt, aki Izrael (vagy álmagyarok) EU-ra gyakorolt nyomása mellett a Trianon előtti határok visszaállítását fogja követelni, majd vissza is állítják! Ahogy a Közel-keleti Izrael elpusztul a háborúban, úgy fog létrejönni a magyar-kazár (névleg továbbra is magyar) ország, aki természetesen ki fog lépni az EU-ból, hivatkozva többek közt ránk is, és a Hágai feljelentésünkre! Izrael könnyedén kifizethetné nem létező államadósságunkat, de ismerve “üzletpolitikájukat”, az őket érintő bűncselekményeket egyéni, az EU brüsszeli vezetése és az IMF által elkövetetteket globális EU bűncselekményekként feltüntetve meg fogja vétózni visszafizetésüket! A magyarországi külföldi befektetéseket felvásárolják, jogszabályokkal ellehetetlenítik, feljelentések alapján bezáratják, majd sajátként újra megnyitják! A cigánykérdés megoldására magyar-cigány haderőt fognak létrehozni, amely gondoskodni fog a köztük lévő etnikai konfliktusok kezeléséről, megakadályozásáról! A fokozott beintegrálás, amiben részt is fognak venni, kialakít egy erős “magyar” haderőt, ami az izraeli fegyvergyártás és atom ütőerő háttérrel, Európa és a világ egyik legerősebb hadseregévé válhat. Persze csak akkor, ha Oroszország engedi, eddig elfajulni a dolgokat, de ez már az oroszoknak sem érdeke. Csak egy részéig, mert különben lőttek a nevető harmadik pozíciójának! Várható, hogy az EU elleni háborúban két részre szakad Magyarország! “Népünk fele elpusztul”!
Sokan nem megfelelően fogalmaznak, amikor Magyarország szerepét bagatellizálják ebben a folyamatban, amikor a legfontosabb része a világnak! Mindenki ellensége ide telepedik, és magyarrá akar válni! Megkérdezhetnénk, mi lesz az USA-val? Semmi! Összeomlik, polgárháború, diktatúra, majd teljes leépülés, szétszakadás, szétszabdalás! Franciaország és Nagy-Britannia a maradék USA-t és Kanada maradékát begyűjtve, megpróbál újraszerveződni. Az USA többi részére Mexikó, Kína, Dél-Amerika, és az orosz fog igényt tartani, majd kialakul a kazárok elleni egységes fellépés! Kivégzésük után zárul a kör! Oroszország, Európa, Észak és Dél-Amerika, valamint Ausztrália, a maradék Közel-Kelettel, Dél-Afrikával rá fogja kényszeríteni Indiát és Pakisztánt a felfegyverzett Japánnal együtt a blokád alá vont Kína megtámadására! India és Pakisztán jelentős része, Kínával együtt elpusztul, a maradékot pedig Japán, Mongólia, Ujgurisztán némi segítséggel “eltakarítja”! Addigra megjöhetnek a természet okozta változások, és természetesen előkerül a Bilderberg magja is, hogy folytassa, amit elkezdett!

Tulok

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: