Németország Vörös Hadsereg Frakció (Red Army Faction, Rote Armee Fraktion, RAF)

A Vörös Hadsereg Frakció (Red Army Faction, Rote Armee Fraktion, RAF), vagy más néven, két vezetőjéről, Andreas Baaderről és Ulrike Meinhofról elnevezve Baader-Meinhof Csoport (Baader-Meinhof Gang, Baader-Meinhof Gruppe), egy 1968-ban alapított, a radikális baloldali diákmozgalmakból kinőtt nyugat-német terrorcsoport volt, amely a kelet-német titkosszolgálatok (Állambiztonsági Szolgálat, State Security Service, Staatssicherheitsdienst, Stasi) anyagi és a palesztin terrorszervezetek fegyveres támogatását is élvezte. Ennek révén például 1970 nyarán Jordániában, a Fatah kiképzőtáborában, a szervezet körülbelül 20 tagja katonai kiképzésben is részesült. A Magyar Virtuális Enciklopédia szerint ?Neomarxista meggyőződésű tagjai a fejlett ipari országokban változatlannak látott kizsákmányolás miatt feljogosítva érezték magukat a fegyveres ellenállásra. Elképzelésük szerint az általuk gyakorolt terror előhívta volna az állami szervek túlzott reakcióját, aminek egyenes következménye lett volna a forradalmi helyzet kialakulása.�20 Egyes vélemények szerint a RAF megalakulásának közvetlen előzménye az imperializmus jelképének tekintett iráni sahnak, Mohammad Reza Pahlavinak az 1967-es nyugat-berlini látogatása volt, amely a lakosság baloldali felében heves ellenérzést és tüntetéseket váltott ki. 1967. június 2-án, egy ilyen tüntetésen a rendőrség agyonlőtt egy Benno Ohnesorg nevű diákot. Innentől, mint az imperializmus elleni fegyveres harc gondolatának kialakulásának döntő motívumától datálják az RAF, illetőleg két másik nyugat-német marxista terrorszervezet, a Június 2-a Mozgalom (June 2nd Movement, Bewegung 2. Juni) és a Forradalmi Sejtek (Revolutionary Cells, Revolutionare Zelle, RZ) létrejöttét. 1968. április 11-én egy jobboldali fanatikus fejbe lőtte Rudi Dutschkét, a baloldali diákvezetőt. A merénylőnél a baloldali diákmozgalmak elleni hisztériakeltéséről ismert konzervatív Axel Springer kiadó Bild című újságjának egyik példányát találták meg, amely Állítsuk meg most Dutschkét főcímmel jelent meg. Ettől kezdve a kiadó vált a baloldali terrorszervezetek akcióinak egyik célpontjává. A csoport a működését 1968. április 2-án, hűen antikapitalista szemléletéhez, két frankfurti áruházlánc felgyújtásával kezdte meg. Ezért az akcióért a szervezet két vezetőjét, Andreas Baadert és Gudrun Ensslint az őket komolyan nem vevő hatóságok három éves börtönbüntetésre ítélték. A Konkret magazin egyik ismert baloldali újságírója, Ulrike Meinhof meglátogatta őket a börtönben, akit sikerült meggyőzniük nézeteik helyességéről. Az RAF a később ismertté vált formájában 1970. május 14-én tűnt fel a színen, amikor is egy fegyveres kommandója immár a közben csatlakozott Ulrike Meinhof vezetésével kiszabadította a foglyokat a börtönből. 1972 mozgalmas volt az RAF életében, a szervezet az év májusában számtalan merényletet követett el szerte az országban. Az RAF 11-én Frankfurtban a Németországban állomásozó 5. Amerikai Hadosztály ellen, a vietnami háború elleni tiltakozásként, 12-én az augsburgi rendőrkapitányság ellen, egy RAF tag lelövésének megtorlásául, 15-én egy karlsruhei bíró ellen a letartóztatott RAF tagokkal szembeni rossz bánásmód okán, 19-én a hamburgi Springer-épület ellen, a kiadó RAF ellenes propagandája miatt és végül 24-én Heidelbergben az amerikai csapatok európai főhadiszállása ellen hajtott végre bombatámadást. Ekkor már rendőrség sem maradhatott tétlen, hajszát indított a terroristák ellen, és a szervezet vezetőit 1972. június 1. és 15. között egytől-egyig letartóztatták. Ezzel a szervezet működésének első szakasza véget ért és egészen 1975-ig semmilyen fegyveres akció nem történt. A hatóságok azt gondolták, hogy az RAF-et ezzel sikerült véglegesen felszámolniuk, holott a szervezet koránt sem volt inaktív. Nem számoltak ugyanis a terroristák második generációjával. Amíg a fogvatartottak az elszeparálásuk elleni tiltakozásként éhségsztrájkba kezdtek a börtönökben, addig az ismételten működésbe lépett új terrorista generáció 1975. február 27-én elrabolta Peter Lorenz-et, a konzervatív párt, a CDU berlini főpolgármester-jelöltjét, akit végül is sikerült a Június 2-a Mozgalom hat bebörtönzött aktivistájával kicserélni. Az RAF 1975. április 25-én elfoglalta a stockholmi német nagykövetséget, társaik szabadon engedését követelve. A kancellár, Helmudt Schmidt nem volt hajlandó tárgyalni velük, ezért a terroristák két túszt megöltek. Amikor a svéd kommandósok megrohamozták az épületet, a túszejtők felrobbantották az épületet. 1975. május 21-én megkezdődött Baader, Ensslin, Meinhof és Raspe pere, a tárgyalásnak helyet adó stuttgarti elővárosról elnevezett Stammheimi Per (Stammheim Trial, Stammheim Prozess). 1976. május 9-én holtan találták cellájában Ulrike Meinhofot. Az RAF nem hitte el az öngyilkossági teóriát és véres akciókba kezdett. A per ideje alatt több merénylet is történt és ezek megkoronázásaként 1977. április 7-én a terroristák Karlsruhéban lelőtték az egy éhségsztrájkoló (Holger Meins) és egy, a stockholmi akció után orvosi segítségben nem részesült RAF tag (Siegfried Hausner) haláláért felelősnek tartott Siegfried Buback szövetségi államügyészt is. A per ennek ellenére zavartalanul folytatódott, és nem sokkal azután, 1977. április 28-án a bíróság a szervezet vezetőit több (4) emberen elkövetett emberölés, 34 emberölési kísérlet és terrorszervezetben való részvétel vádja miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. 1977 őszéből a második világháború utáni német történelem legvéresebb, legnagyobb leszámolásokkal tarkított időszaka vált. Ez volt a Német Ősz (German Autumn, Der Deutsche Herbst), a gazdasági és a politikai élet kulcsszereplőinek likvidálásának az ideje. Ennek során július 30-án Oberurselben elrabolták, majd megölték Jürgen Pontót, a Dresdner Bank elnökét, szeptember 5-én Kölnben pedig Hans Martin Schleyert, a Német Gyáriparosok Szövetségének az elnökét, Németország két fő kapitalistáját, feltehetően abból a célból, hogy őket a fogságban lévő RAF vezetőkre cseréljék ki. Az idő alatt, amíg a szabadon engedésük érdekében zajló tárgyalások folytak, október 13-án palesztin terroristák hasonló megfontolásokból eltérítették a Lufthansa Palma de Mallorcából Frankfurtba tartó gépét, és bebörtönzött német társaik, illetve a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (Popular Front for the Liberation of Palestine, PFLP) nevű terrorszervezet két Törökországban fogva tartott tagjának a szabadon bocsátását követelték. A foglyokat 18-án, Szomália fővárosában, Mogadishuban a német különleges antiterrorista egység, az izraeli sportolóknak az 1972-es müncheni olimpián történt meggyilkolását követően megalakított Kilencedik Határvédelmi Csoport (Border Guard Group Nine, Grenzschutzgruppe Neun, GSG 9 ) szabadította ki, megölve az összes arab terroristát. A RAF ennek megtorlásául végezte ki a korábban elrabolt Hans Martin Schleyert, a testet pedig a francia határ közelében, egyszerűen egy kocsi csomagtartójában hagyta. Ezt követően, 1977 és 1981 között az RAF csak egyetlen-egy támadást hajtott végre. Azon túl, hogy 1979. június 25-én merényletet kíséreltek meg a NATO egyébként sértetlenül maradt európai főparancsnoka, Alexander Haig amerikai tábornok ellen, ezeket az éveket a látszólagos nyugalom jellemezte. Ahogy múlt az idő, egyre-másra haltak meg, többnyire öngyilkosság következtében az RAF fogságban lévő alapítói, és kívülről úgy tűnt, a szervezet teljes vezetősége fokozatosan kipusztul. Ekkor lépett a színre a harmadik generáció, amely 1982. májusában közleményt adott ki Gerilla, Ellenálló és Antiimperialista Front (Guerrilla, Resistance, and Anti-Imperialist Front, Guerilla, Widerstand und Antiimperialistische Front) címen, amit később egyszerűen csak Májusi Papírként (May Paper, Mai Papier) emlegettek. Ebben egyrészt bírálták a korábbi generációk szerintük hibás módszereit és elhibázott lépéseit, másrészt pedig vázolták saját új ideológiai és stratégiai elképzeléseiket, éspedig a más szervezetekkel való együttműködés és szövetség megkötésének, az egyes külön harcoló szervezetek tevékenységének az RAF irányvonalához történő igazításának, a közös és összehangolt akciók végrehajtásának, illetve a globális szabadságharc részét képező nyugat-európai antiimperialista front megalkotásának a szükségességét az imperializmus ellen folytatott harc sikeres megvívása érdekében.22 Ezután pár évvel, 1985. január 15-én az RAF és a francia Action Directe A nyugat-európai forradalom egységéért címmel (For the Unity of Revolutionaries in Western Europe, Für die Einheit der Revolutionäre in Westeuropa, Pour l’Unite des Revolutionaires en Europe de l’Ouest) Párizsban egy közös közleményt adott ki, amelyben az egységes fellépés fontosságát hangsúlyozva szövetséget kötöttek és háborút hirdetettek a NATO ellen. Az e közleményben megfogalmazott közvetlen cél ugyancsak a Nyugat-Európai Antiimperialista Front (West European Anti-Imperialist Font, Antiimperialistische Front in Westeuropa, Front de le Guérilla Ouest-Européenne) létrehozása volt.23 Azonban a kommunizmus bukása, a Szovjetunió felbomlása és különösen a Német Demokratikus Köztársaság megszűnése súlyos csapást jelentett a baloldali terrorszervezetek számára, amelyek sorra felbomlottak, és közülük a kilencvenes évek elejére már csak az RAF maradt meg hírmondónak, amely azonban korántsem tétlenkedett. 1989. november 30-án Bad Homburgban meggyilkolták Alfred Herrhausent, a Deutche Bank elnökét, 1991. április 1-én Düsseldorf-Oberkasselben pedig Detlev Karsten Rohweddert, a kelet-német privatizációért felelős Treuhandanstalt nevű állami szerv vezetőjét. A szervezet az első merényletet figyelmeztetésnek szánta az IMF és a Világbank számára, az utóbbival pedig a kelet-német nép ellenállását kívánta kifejezni a kapitalista szerkezetváltással szemben. Az RAF az utolsó merényletét 1993. március 27-én követte el, amikor is felrobbantotta a Weiterstadt börtönt. Az RAF végét a német állam egyik kémének, Klaus Steinmetz-nek a beépülése jelentette a mozgalom vezetésébe. A rendőrségnek 1993. június 27-én Bad Kleinen vasútállomásának éttermében az ő segítségével sikerült elfognia az RAF prominensei közül Brigit Hogefeldet és lelőnie Wolfgang Grams-ot. Ezzel a szervezet működése gyakorlatilag véget is ért. Az RAF történetének végét mégis inkább 1998. április 20-ára tehetjük, azon a napon ugyanis eljuttattak egy üzenetet a Reuters hírügynökséghez, amelyben bejelentették, hogy támogatás hiányában 28 éve tartó harcukat véglegesen befejezik.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: